Esedezem a bocsánatért tunyaságomért, de az Ünnepek alatt eléggé elhanyagoltam HTUH kötelességeimet. Szerencsére Ti nem hagytátok el a sorozatot, mert a molyon nagy örömmel olvastam, hogy mennyien kértétek és kaptátok meg a Tündérkrónikák valamelyik könyvét Karácsonyra, és a hivatalos Újraolvasás molyos kihívásán is nagyon sokan kiérdemelték már a zöld jelzést és kapták meg a JZB tetkójukat a sorozat első vagy sokadik kiolvasásáért. Repes a szívem, hogy így gyűlik a magyar Moning rajongótábor!
Örömhír mindannyiunknak, hogy a Tündérkrónikák Újraolvasás már nem csak az olvasás és a sorozat szeretete miatt folyik, de célunk is van. Talán már hallottatok róla, hogy a Cor Leonis bejelentette, hogy tavasszal magyarul is megérkezik hozzánk Ms. Moning legújabb könyve, az ICED, ami szintén a Fever világában játszódik, csak Mac helyett Dani meséli nekünk a sztorit. Frenetikusan, megjegyzem. Én már olvastam, itt elolvashatod a véleményem róla (de csak ha minden könyvvel végeztél, mert elég spoileres!). Tehát addig még van két hónapunk és két könyvünk, reméljük, hogy kora tavasszal már a kezünkbe vehetjük a könyvet!
De akkor térjünk vissza a decemberi projektünk méltatására. Ebben a hónapban a HTUH-k a Hajnalra várva című kötetet mutatták be nektek idézetekkel és képekkel. Válogassunk ebből!
Barrons Macet okítja:
– Álljon egy lábra, és ugráljon. – Szemét – sziszegtem ugrálás közben. – Ha ellen akar állni a Hang erejének – magyarázta Barrons –, találja meg azt a helyet magában, amelyet senki más nem érinthet meg. – Úgy érti, a sidhe-látó helyet? – kérdeztem féllábú csirkeként ugrálva. – Nem, egy másikat. Minden emberben ott rejlik, nemcsak a sidhelátókban. Egyedül születünk, és úgy is halunk meg. Az az a hely. – Nem értem. – Tudom. Ezért ugrál.
Melyik szám írja le legjobban Barronst?
– Pi, Ms. Lane? Azt hittem, megbukott matekból. – Kettest kaptam. Az apró kis információk soha nem ragadtak meg a fejemben, de a nagyok igen. – Miért pi? – Mert irracionális és megszámlálhatatlan. – Vicces lány vagyok, nem? – Egyben állandó – tette hozzá szárazon. – A hatosuk már elfogyott. Úgy tűnik, az évnek ebben a szakaszában igencsak kelendő a hat-hat-hat.
A furcsa pár
Szivárvány kisasszony és Éjszaka úr. Így festünk egymás mellett.
Mac szerencséje
Normális esetben nevetségesen kicsinek tartottam volna ennek az esélyét, de ha van valami, amit az elmúlt néhány hónapban megtanultam, akkor az az, hogy a „nevetségesen kicsi esély” azt jelenti: „nagyon valószínű,hogy ez történik MacKayla Lane-nel”.
Eddig szerettem a svéd húsgolyót, a svéd bútorokat és a lazacot, de most már a misztikus YA a kedvencem a kék-sárga országból. Ezt neked IKEA!
Mindannyian tudjuk, hogy a skandináv krimiknek megvan a maga jellegzetesen borús és rideg hangulata, amibe akkor is beleborzongunk, ha éppenséggel a kandalló mellett ücsörögve olvasgatjuk őket. Nos, ez a borzongatóan mélabús és ridegen valóságos aura árad a Körből is, ami kivételesen egyedivé teszi a sorozat-gyártott amerikai társai körében. Félreértés ne essék, nem vagyok ellensége azoknak sem, de az amcsi diákok gimis problémái kábé úgy viszonyulnak az Engelforsbeli tinédzserek bajaihoz, mint ahogy Hello Kitty viszonyul Cujohoz.
Egyszóval Engelsforsban semmi sincs rendben. A sötét és hideg svédországbeli városka ad otthont féltucat egymás számára majdnem idegen lánynak, akikben talán csak annyi a közös, hogy egy gimibe járnak. De az egyik iskolatársuk halála, amelyet mindenki öngyilkosságnak vél, váratlan és különös módon kovácsolja össze őket, bár ez nekik egyáltalán nincs ínyükre. Egy homályos ősi prófécia szerint ők ugyanis egy mágikus kör tagjai, mind boszorkányok, akiknek a feladata, hogy megmentsék a városukat a pusztulástól.
De ez a banda, minden, csak nem hősies. Mind problémásak és sérültek, de pont ezért szeretnivalóak. A szerzőpáros brutális őszinteséggel mutatja be a szereplőin át a mai kor leginkább meghatározó problémáit. Van itt szó depresszióról és drogokról, kirekesztettségről és gyászról, önbizalomhiányról és szexuális bizonytalanságról. Most ismét összehasonlítás következik, az amerikai társakkal. Aki a jó öreg "begyömöszöltek a kukába", vagy "csúfoltak a sulibüfében" jellegű tinibánathoz szokott, annak a Kör talán egy kicsit nyers is lesz. Nekem mindenesetre kellemes felüdülés volt a melankólia, de azért itt szerintem jár a 16-os karika.
A szerzők
Ami különösen tetszett ebben a vaskos kötetben az a váltott nézőpont volt. Minden lánynak olyan egyedi volt a gondolkodása, olyan eltérő az élete és a reakciói, mintha nem is csak kettő, de hat különböző szerzőtől származott volna. Ennek ellenére a történet nem lett felszabdalt, szép egységet alkotott redundancia nélkül, mert semmit se utálok jobban, mintha ugyanazt a dolgot látjuk több szempontból. Szerencsére ez itt elmaradt, a lányok lineáris időrendben váltották egymást, és mindig a szituációhoz legmegfelelőbbtől hallhattuk az fejleményeket. Olyannyira jól összehangoltan különböztek, hogy én nem is tudtam kedvencet avatni, a félénk és stréber Minoot ugyanannyira a szívembe zártam, mint a vagány és lázadó Linnéát, vagy a ducisága miatt önbizalom-hiányos Anna-Karint, az evészavaros Rebeccát, vagy a makacs és érzéki Vanessát, de még a gimikirálynő Idát is.
Azt mondjuk el kell ismerni, hogy a könyv története nem valami pergős, de szerintem ez a lassú és mélyre tekintő cselekményvezetés kitűnően illett a Kör hangulatához. Félreértés ne essék ezzel nem azt mondom, hogy unalmas, csupán csak annyit, hogy aki akcióra és izgalmakra számít az csalódni fog, mert a Kör inkább szépen leandalít a székedről, mintsem lelök róla. És hosszú, jó hosszú, de az csak még több oldalnyi kellemes borúlátást tartogat. Negatívumként csak annyit tudok felsorakoztatni, hogy a nagy döbbenetek közül többet előre ki lehetett találni, de szerintem ez is volt a cél, mert az utalások néha teljesen egyértelműek voltak.
Azt kell mondjam, hogy annak ellenére, hogy a fő cselekményszál a boszorkányság és a prófécia, a misztikum szinte már mellékszálat képvisel és eltörpül a szereplők személyisége mögött. Legalábbis a könyv első felében. Aztán egy kicsit több mágiát tartogat, de szerintem a karakterek végig elnyomják a sztorit. De hát ne feledkezzünk meg róla, hogy a Kör csupán az Engelsfors-trilógia első kötete, most, hogy alaposan megismerhettük a boszorkányainkat a következő kötetben talán mélyebben beleáshatjuk magunkat a mágiába és az izgalmakba. Az első könyv pont elég nyitott kérdést hagyott hátra ahhoz, hogy ha a szereplőket valamiért nem szeretted meg eléggé ahhoz, hogy sírva könyörögj a visszatérésért Angyalzuhatagba, a válaszokért mindenképpen megveszed a második könyvet.
Ahogy tehát említettem a Kör egy trilógia bevezető kötete, de a Kör trilógia magyar rajongói oldaláról tudhatjuk, hogy a szerzőpáros a harmadik kötet után nyolc rövid illusztrált sztorival még kiegészíti az Engelsfors-sagát. Jól hangzik! A trilógia második része 2013 tavaszán érkezik magyarul!
Tudom, hogy ellenérzéseitek vannak. Tudom, hogy azt gondoljátok, hogy ez csak egy vicc lehet. Hát nem az. Tessék elfelejteni mindent amit eddig a zombikról tudtatok, mert a Warm Bodies egy jó könyv. Pont.
A főhősünk R zombi. Vagy élőhalott, ki hogyan hívja. Hogy mitől lett ilyen arra nem emlékszik. A nevére se, csak erre az egy betűre. Ami megmaradt az életéből az a folyamatosan rothadó teste és a bomló agyába zárt gondolatok, amiket nem tud senkivel sem megosztani. Na meg az éhség, hogy friss emberi húst és agyat lakmározzon. Az egyik ilyen táplálkozó körútjuk alkalmával azonban belebotlik Julie-ba az élő emberlányba, akiről a barátja elfogyasztása után közvetlen emlékei vannak. R elviszi magával a lányt aki változást indít meg az Élőhalottak világában.
Viccesen hangzik. Nem az. Na jó, egy kicsit az. Azért természetesen van valami morbid humor abban, ahogy R él és ahogy gondolkodik magáról. De szerencsére a fekete humor egyáltalán nem direkt és helyzet-komikumszerű, inkább intelligens és érett módon bújik meg a sorok között. Azért azt érezni, hogy nem kell halál-komolyan venni a könyvet, de ennek ellenére semmiképpen nem paródiakönyv.
Isaac Marion
Ami azt illeti nekem is voltak ellenérzéseim a könyvvel kapcsolatban. A horrormúvikon érett agyam vastag vésővel kaparta a megfelelő mappába, hogy a zombik gusztustalanok, agyatlanok és foszlottak, de ez a könyv, most mindent felülírt. Igen, azért R is foszlós, hiszen zombi. Elismerem néha valóban gusztustalan is, de hát ismét csak mondom, élőhalott, milyennek kéne lennie? De hogy agyatlan legyen. Nem, az semmiképpen. Sőt! Fantasztikus, hogy R korlátozott szóbeli kommunikációs képességei ellenére milyen egzisztenciális gondolatai vannak és mennyi érzelem van benne. Különös, hiszen a véres ösztönös természete ellenére kedves és gyengéd lelke van és imádnivalóan tud szerencsétlenkedni. Én nagyon megszerettem és igenis el lehetett vonatkoztatni attól, hogy zombi, mert R lelke szép és ez felülemelkedik a testi adottságain.
Ez a kettősség egyébként több fronton is végigvonul a könyvön. Ahogy R újra megtapasztalja az emberi érzelmeket és ez kezdi őt visszahozni az életbe, úgy a prédaként elfogyasztott Perry, Julie ex-barátja életének fontos pillanatait is végigkövethetjük R emlékein keresztül. És ahogy R kezd visszatalálni az életbe, úgy halad Perry a halál felé. Érdekes párhuzam ez, és Perry halált kísértése csak még jobban rávilágít arra, hogy mennyire értékes az élet, és ennyire vágyhat arra valaki, aki elvesztette azt. Hogy valójában mik azok, amik fontosak az életben. A vágyódás, a célok, az érzések, hiszen pont ezek azok, amik hiányoznak a céltalanul lézengő zombikban. De ahogy ezek újra kezdenek fontosak lenni R-nak a teste is követni kezdi a lelke változását. Egy másik kettősség az élethez való hozzáállás. mert amíg Perry mindig a hibát kereste az életben, addig Julie minden balvész ellenére pozitívan, bizalommal és a töretlen élni akarás vidámságával szemléli azt. És ez lesz a változás mozgatórugója.
Hozzáteszem, hogy ugyan a szerelem, a szeretet fontos eleme a könyvnek, hiszen végülis kimondatlanul is, de ez az, ami elindítja a változást, attól még ez nem nem romantikus könyv. Ilyen szempontból elég ártatlanka, és a romantikánál sokkal inkább szól az emberi érzésekről úgy általában, meg hogy mi tesz minket azzá amik vagyunk. De persze azért azt csendben megjegyezném, hogy ugye mindenkinek leesett, hogy a csaj neve Julie a srác neve pedig R-el kezdődik. Vajon mi lehet a többi része? Khm. Rómeó. Khm.
A könyv egyelőre csak angolul olvasható, de tervben van a magyar megjelenés is amit a Libri Kiadó tavaszra tervez. Eleven testek címen fog kijönni.
Ha még nem tudnátok a könyvből film is készült, amit jövőre fognak bemutatni a mozikban. A trailer már elérhető és mondhatom nagyszerűnek néz ki. R szerepére Nicholas Hoult szerintem tökéletes választás volt, és elég látványosnak ígérkezik az egész mozi. Reményt keltőek az akciójelenetek is, mert azt kell mondjam, hogy a könyv egyetlen negatív pontja az volt a szememben, hogy nem volt katartikus nagy összecsapás a végén, hanem nagyon hirtelen és váratlan módon fejeződött be, mintha kimaradt volna egy fejezet. Úgy hiszem a film ezt most pótolja.
Szóval fintorgást félretenni és tessék adni a zombiknak, de különösen R-nak egy esélyt, meg fogjátok szeretni.
Adam Archer: Szivárgó lélek Első fejezet FILOZÓFIA
Azt mondják, csak egy démon tud előhozni az emberben egy igazi angyalt. Ez a történet arról szól, hogy ez miként vált majdnem igazzá. Olyan titkot árulok most el, ami valószínűleg kitaszítottá tesz majd engem, mert ezt a titkot soha senki nem tudhatná meg, és talán soha nem is fogja. De úgy érzem meg kell tennem, hogy leírjam ezeket a sorokat, meghallgatást és megértést remélve, mert belső zokogásom egyre erősebb, kitörni készülő viharként zakatol át a testemen, és félek, hogy ha előtör, akkor a Nagy Háború ismét kitör majd, két, emberi tudattal felfoghatatlan világ között.
Hosszú időkön keresztül néztem egy fiút, csecsemőkora óta ott voltam a lelkében, őrizvén őt, tudván, hogy sorsa alakulásába nincsen beleszólásom, csak néhány belső sugallat, mely a lelkéből származik, sodorhatja jó irányba az életében. Láttam, ahogy felcseperedik, életörömmel teli ifjú lesz belőle, és az élet jó sorsra érdemes embert nevelt belőle.
Hogy miként hunyt ki benne az élet szinte összes szikrája, miként fertőzte meg elméjét a kétségbeesés démona…ez szinte jelentéktelen most. De a mondanivalóm, amit mindenkinek meg kell értenie, az mindennél fontosabb.
Az ember világát évszázadok óta körüllengi a gonosz, nap mint nap próbálja olyan irányba terelni, melytől végleg elhagyják azt, amit ők hitnek, én reménynek nevezek. Két világ között lakik az emberiség egy végtelen univerzum apró csemetéjeként, élve mindennapjait, folyamatosan döntésekre kényszerülve, jó, vagy helytelen döntéseket hozva. A gonosz terve természetesen egyértelmű. A sugallat azon kifejezése, hogy rábírja a törékeny emberi lelket, hogy rossz dolgokat cselekedjen. A nagy, végső terv ez, hogy az ember végül önmaga ellen forduljon, és elhagyja a jóság minden megnyilvánulása. Hogy mi ennek az értelme? Semmi más, minthogy az ember csupán egy játékszer, mely ott áll a Mennyek és a Poklok között, és kétes döntései folyamatosan egyensúlyt tartsanak jó, és rossz között.
Tisztán emlékszem arra az időre, mikor a gonosz terve elkezdett erősödni, ezzel legyengítve engem, és társaimat. A lélek, mely csupán az emberi test végső menedéke, elkezdett olyan irányba húzni, mely az én világom végső pusztulását okozhatja.
Én pedig még mindig néztem a fiút, aki eljutott a végső pontra, ahonnan már alig van visszaút. Csak én segíthetnék neki, de tudom, nem szabad. De mostanra beláttam, hogy így nincs értelme az egésznek.
Hogy küzdjön az ember a saját démonai ellen? Miként kezdjen bele? Főleg ha már mindent elrontott. Azt gondolta, talált kapaszkodókat, de azok úgy hagyták el, mint a korhadó fát az ágai. Most egyedül van, egy kövön áll, mely billegése folyamatosan a körülötte lévő beláthatatlan mélységbe akarja taszítani. És hiába várja, hogy valaki hidat építsen, és mellé álljon ezen a kövön, de feleslegesnek is ítélte. Mert a hídon úgysem térhet át, mert az nem a sajátja. Magának kell utat nyitnia a sötétségen keresztül, és csak magára számíthat. És közben senki nem mondja, hogy nem lesz semmi baj...
A nevem most nem fontos. A fiú a fontos. Bár ez történet nem róla szól. A nevem nem árulhatom el. Az Úr egyik angyala vagyok, és ez a bukásom története… *** Korábbi fejezetek: Prológus
A Cor Leonis kiadó már ünnepi lázban ég, és a príma karácsonyi hangulatot most velünk olvasókkal is megosztják!
Ha Ti is részesülni kartok az adventi kedvezményekből akkor keressétek fel a kiadó Facebook oldalán az Adventi Naptár applikációt, ahol minden nap nagy kedvezményre, akár 35%-os árcsökkenésre, vagy érdekes információra bukkanhatunk a kiadó várható megjelenéseivel kapcsolatban.
A tegnapi hír például:
Karen Chance Cassandra Palmer sorozatának következő része januárban érkezik, A hajnal átka címmel. Ismét meghirdetjük hát banner és trailer készítő versenyünket, melyben a legjobb pályaműveket könyvvel jutalmazzuk. A marketing@corleonis.hu címre lehet küldeni a kreatívokat. Leadási határidő: 2012. január 28.
A fordítási és nyomdai munkáktól függően remélhetőleg már január végén, február elején a kezünkben tarthatjuk a könyvet. Figyeljétek tehát az Adventi naptárt a friss információkért és a nagy kedvezményekért. Talán legközelebb Gary Shteyngart és Jasper Fforde könyvek pontos megjelenéséről hallunk!
Ha jártatok mostanában a Cor Leonis saját webáruházában talán láthattátok, hogy a kiadó már viszonteladóként is működik, így más kiadók nagy sikerű könyveit is be tudjátok szerezni ott akár 25%-os kedvezménnyel. Érdemes körbenézni a kínálat folyamatosan bővül.
Azt se tessék elfelejteni, hogy még mindig tart az Első Magyar Hivatalos Tündérkrónikák Újraolvasás, amihez a "felszerelést", a teljes Tündérkrónikák sorozatot most még korlátozott ideig akciósan meg lehet vásárolni a webshopban. További kedvezmények is elérhetőek lesznek, ha megveszitek a Marie Claire december 14-i, illetve a Nők Lapja december 19-i számát, ahol 1000 Ft-os kupont találhattok. És még egy kicsi Tündérkrónikák, mert abból sose elég: nézzétek meg ezt a fantasztikus gyűjteményt, amit a sorozat ihletett: Moning-mánia. Többek közt ilyen szépségeket rejt:
Az újraolvasásról további részleteket itt találsz:
Ne feledjétek, hogy nyerni is lehet az Újraolvasással. Na nem itt, hanem Andie blogján, a Könyvek Háborúján.
Az Álomgyár kiadó jóvoltából a megjelenés után a kezembe vehettem Kate Van Dyke kétkötetes krimijének első kötetét, a Vérzivatart. Amit egyébként 2012 . november 30 és december 14 között ti is megnyerhettek itt a blogon. Link és vélemény alant.
Szóval a könyv első kézrevételre nagyon kellemes, igazán szeretem azt, ha egy könyv igényes, és láthatóan tartós, mert hát azért valljuk be, ha jó a könyv akkor az ember gyűri rendesen, mert viszi mindenhova. Nekem többek közt ez a kötet is megjárta a táskámat, a fürdőkádat (oké, csak a kezemben, a vízpróbát kihagytam...) a gyerekek mustráját, de még mindig kitűnően néz ki. Szóval csak megjegyzem, hogy a szép külcsín nem csak az írónak büszkeség, hanem nekünk olvasóknak is öröm, és az Álomgyár könyvei szerencsére ilyen igényesek.
De azért persze ejtsünk egy-két szót a belbecsről is. :) A Tűzmadár történet a Sinclair családdal kezdődik, akik a felső tízezer befolyásos és fényűző életét élik, csakhogy a felszín alatt mocskos titkok rejtőznek. A zsarnoki James Sinclair, akinek csakis a hatalom és a státusz számít rettegésben tartja a családját és rájuk kényszeríti a korlátokkal teli életet. Csakhogy a külső szemlélők számára tökéletes jólétbe bomba robban, mikor fény derül a család egyik legféltettebb titkára Ez események innentől pedig megállíthatatlanul pörögnek és egyre nagyobb tragédiákba sodorják bele Ron Sinclairt, James fiát és a családját. A váratlan halálesetek Ron útjába sodorják Peggyt, a szállodalánc egyik szobalányát, aki menthetetlenül belekeveredik a különös eseményekbe, mikor az egyik gyilkosság őt is érinti.
Utólag visszaolvasva nagyon homályosan foglaltam össze a történetet, de ezzel kicsit ellensúlyozom azt, hogy a könyv fülszövege viszont többet árul el, mint kellene. Miután itt már kiderül, hogy kik az első áldozatok, ezért most már nem spoiler elmondani, hogy Dean halálának tudatában egészen máshogy olvastam a könyvet, mintha nem sejtettem volna, hogy őt is megölik. Kár, hogy tudtam, mert a könyv cselekményében egészen váratlan fordulatként ért volna, csakúgy, mint a másik családon belüli tragédia. Ezek az események egyáltalán nem a könyv elején történnek, és így egy kicsit olyan érzésem volt, hogy már valaki lelőtte a poént. Persze azért az áldozatok kilétén kívül akad még rejtély elég sok, úgyhogy közel sem fed fel mindent a kicsit kitárulkozó fülszöveg. Hogy mást ne mondjak, én már rögtön az elején többször lesokkolódtam, elég gyorsan pörögtek a dolgok és döbbenet is volt elég (Ezt most direkt nem részletezem, lepődjetek meg Ti is!). A könyv közepe felé egy kicsit lassabbra vettük a tempót. Igaz, az idő gyorsan telt, és nagyokat ugrottunk, néha kiragadva olyan pillanatokat, ami talán nem tűntek annyira fontosnak. Bár lehet, hogy a könyv második felében ezek mind kulcstényezők lesznek... Itt egy kicsit átment volna a történet családregénybe, mert a bűnügyekkel nem haladtunk előre, cserébe viszont sokkal részletesebb betekintést kaptunk a főszereplőink érzéseibe és életébe.
A végkifejlet, ami közel sem lezárása a történetnek szerencsére ismét cselekménydúsabb volt, és kellőképpen nyitva hagyta a történetet ahhoz, hogy az ember a kezébe akarja venni a következő kötetet is. Különösen azért, mert az mindenképpen érződik, hogy a két könyv tulajdonképpen egybe tartozik, a felénél kettévágva, mert gyakorlatilag egyik szálat se dolgozzuk el, semmi sem oldódik meg. Úgyhogy én mindenképpen azt tanácsolom, hogy legyen kéznél a második kötet is, ha teljes történetet akarunk olvasni!
Kate Van Dyke
A szereplőkről. Azt hiszem ha a szimpatikusnak szánt karakterek nekem is szimpatikusak és az ellenszenvesek nekem is azok, akkor az író jól végezte dolgát. Ron, a főszereplő nagyon is bejött nekem annak ellenére, hogy természetesen nem hibátlan. érzelmekben elég vak és az apja uralma alatt megkeményedett, de ettől függetlenül igenis mélyen érző ember. Peggy pedig kamaszos, annak minden aspektusában, a lelkes rajongásában, a naivitásában és optimizmusában, meg a dacoskodásban is. Néha ugyan furcsa döntéseket hoz, és hirtelen változnak az érzései, de ez betudható a hormonoknak, én annak gondolom. Különösen tetszett még Dean, nagyon sajnáltam, hogy korán kilépett a sztoriból. James, a zsarnok apa, nekem egy kicsit túlságosan sarkos személyiség, nem nagyon tudom elképzelni, hogy valaki ilyen aljas legyen, főleg, hogy ő is néha ellágyult a történetek miatt. De hát kell egy gonosz is!
De ez persze nem jelenti azt, hogy ő lenne a gyilkosságok mögött. Közel sem. Igazából erre még nem tudhatjuk a választ, én még nem is sejtem, pedig a nyomozókkal már körbejártunk minden szálat. Ez volt az a rész, ami igazából tetszett. Itt mindenképpen kitűnik az írónő bűnügyi újságírói múltja, mert a nyomozás részletei nagyon jól kidolgozottak és alaposak. Tényleg minden kérdést felvet, megválaszol és elvet, hogy egésznek tűnik a bűnügy, de mégsem ad ki semmit a lehetséges gyilkosról. Pedig gyanúsított bőven akad.
Még annyit, hogy általában nem jönnek be az olyan könyvek, ahol főleg a párbeszédek dominálnak, azok viszik előre a cselekményt. Szeretek egy kicsit az emberek érzelmeibe tekinteni úgy, hogy nem a külvilágnak szóló mondataikból kell leszűrnöm ezt, hanem direkt a fejébe láthatok. Itt is rengeteg volt a diskurzus, de valahogy így is nagyon jól meg tudtam ismerni a karaktereket, úgyhogy annyira nem bántott. Az egyetlen bánatom csak az volt, hogy ugyan Ron és Peggy párbeszédei nagyon bő lére voltak eresztve, néha tényleg mindennapos semmiségekről beszéltek, a kapcsolatuk betetőzését elintéztük pár szóban. Ha már úgyis 18-as karikás a könyv, akkor szerintem bőven belefért volna egy kicsit részletesebb leírás is az intim pillanataikról, mert én így kívülállónak éreztem magam, hogy a hálószobába (meg egyéb helyekre) nem engedtek be. Ami modortalanság volt a részükről tekintve, hogy minden mást láttam. :)
Szóval, most a kezembe veszem a második kötetet is, mert az első túl sok kérdést hagyott megválaszolatlanul. Ha végeztem, arról is beszámolok.
Ne feledjétek, hogy most 2012. november 30 és december 14 között Ti is megnyerhetitek a Tűzmadár első kötetét, a Vérzivatart, ha követiek a lenti linken az utasításokat. Sok szerencsét!
Ez a poszt egy nagyon csalódott Delena kirohanásnak indult, de most, hogy egy kicsit lenyugodtam (szegény öcsémnek regéltem el bánatom, csak pislogott) újra pozitívan állok a Vámpírnaplók elé. Na de mi is történt?
Figyelem, aki még nem látta a 4x07 részt annak ez a poszt erősen spoileres lesz. Be warned!
Kezdjük azzal, hogy nem tudok elfogulatlan lenni. Az első évadtól kezdve menthetetlenül Damon rajongó vagyok és így az ő választása az én választásom is lett, Delena rajongó lettem. Minekutána már négy évada gyűrjük ezt a románcot kisebb-nagyobb utalásokkal a szerelmükre és a köztük lévő vágyra egyértelmű, hogy bennünk rajongókban is legalább akkora feszültség halmozódott fel, mint az érintett párban. Ez a rész elvileg végre beteljesülést hozott, csakhogy nem a várt módon. Számomra nagy csalódás volt, hogy Damon és Elena eddigi legintimebb pillanata alatt gyakorlatilag folyamatosan Caroline és Stefan dumálását hallgattuk. Nagyjából megölte a jelenetet. Négy - NÉGY - évadnyi szexuális feszültség után annyit legalább megérdemeltek volna a Delena rajongók, hogy a szerelmi jelentet UTÁN robbantsák a bombát, ha már mindenképpen éket kell verni a kapcsolatukba.
A bombáról pedig általában. A sire bond -amit elég bénán kötődésnek magyarítunk - Caroline agyszüleménye és ezzel nagyjából erőszaknak állítja be amit Damon művelt Elenával. Ezzel kapcsolatban több hozzáfűznivalóm is van:
Nem vettem észre, hogy Klaus hibridjei közül bárki is szexuális vágyat, vagy szerelmet érzett volna a mestere iránt, márpedig Elenával ez a helyzet. Nos akkor kettős mérce van, vagy ez mégsem kötődés?
Elena most állt ki legtöbbet magáért, és Damon utasítása ellen is cselekedett. Ha mégiscsak kötődés, akkor viszont írói hiba. Pl.: Caroline szerint Elena azért nem tud tasakból inni, mert Damon azt mondta, hogy a vénából kell. De az Ő vénájából is ivott (határozott kérésére), és ha jól emlékszem az se maradt meg benne.
Hayley azt mondta az éppen aktuálisan megmentett hibridnek, hogy a kötődés amiatt alakult ki, mert hálásak, hogy Klaus megszabadította őket a kötelező átváltozás szenvedésétől. Akkor Elena miért kötődik Damonhoz? Nem is akart vámpír lenni...
A szezon közepén vagyunk. Én arra számítottam, hogy az évad végén fog történni valami szerelmi háromszög ügyben, de az, hogy így ennyire korán történt (még csak nem is mid-season break előtt) arra enged következtetni, hogy van ebben a történetben még csavar. Mint mindenben a Vámpírnaplókban.
Julie Plec legutóbbi interjúja lelket öntött belém. Az itt olvasható cikkben kifejti, hogy a kötődéses történetszál, nemhogy elvenné a reményt a Delena rajongóktól, hanem éppenhogy most van a legnagyobb esély egy románcra, noha természetesen nem megy simán.
Jó, tudom, ez csak szőrszálhasogatás, és kétségbeesettnek tűnik, de én reménykedem benne, hogy Elena érzései valódiak Damon irányában, mert hiszen azért valljuk be az átváltozás előtt is erősen vonzódott hozzá, nem lehet az egészet ráfogni a kötődésre. És még annyit Damonnal kapcsolatban, aztán befogom, hogy nem hiszem el, hogy Julie Plec ennyit gyötörné szegény párát, ha nem tartogatna számára jó befejezést. Nem vagyok hajlandó elhinni, hogy Damont mindig megtapossák, és sose lehet boldog. Ha annyira elvakultan Stelena pártiak volnának, hogy ez Elenával lehetetlen akkor könyörgöm hanyagoljuk ezt a triumvirátus ügyet és adjanak Damonnak egy másik csajt! Give a little love to Damon, please!
Oké, és akkor most a többiekről. A kezdeti egy-két lassú rész után azt kell mondjam, hogy nagyon jól sikerült az idei szezon cselekményvezetés szempontjából. A mitológia része kifejezetten érdekes, de ami igazán nagyszerű, hogy tulajdonképpen egy nagy főszál van, és mindenki ahhoz kapcsolódik valamilyen formában. Nincsenek mellékszálak, jelentéktelen szereplők, mindenki fontos és nélkülözhetetlen benne. Nem gondoltam volna, de az idei talán a legjobban átgondolt és kivitelezett sztori véleményem szerint.
Stefan ebben a részben kivételesen idegesített. Az ellenszer utáni kutatását teljes mértékben önző indokok vezérlik, rendbe akarja hozni a hibáját, ami miatt Elena vámpírrá vált, és vissza akarja változtatni olyanná, amilyennek neki tetszett. De ebben a törekvésében nincs tekintettel senkire és semmire főleg nem Jeremy lelkére vagy Elena érzéseire. Ez az impulzív viselkedés leginkább a korai Damonra jellemző viselkedés, úgyhogy ebből a szempontból is fordult a kocka. Annak ellenére, hogy nem tetszett, ahogy belekényszerítették Jeremy Vadász örökségének beteljesedése izgalmasnak ígérkezik, úgyhogy ez mindenképpen érdekes irány.
Caroline viselkedése ebben a részben igencsak idegesítő volt, a Stefan felmagasztalással. Ha valakire, hát inkább rá jellemző a kötődés, mert úgy isteníti Stefant, ahogy senki más, még humán-Elena sem. Viszont a Klaus-szal közös jelenteik vitték a prímet, irtó aranyos párt alkotnak, ha lehet ilyet mondani egy vámpírra meg egy ősöreg hibridre. Mindenképpen Team Klaroline vagyok!
Azért a románcdominancia mellett kaptunk itt rengeteg történetfordulatot is, most már például egyértelmű, hogy Hayley sáros, mert összedolgozik a titokzatosan jólértesült professzorral, valamint, hogy a hibridek fontos szerepet fognak játszani a továbbiakban.
A következő részben megint kapunk egy kis visszatekintést Damon és Stefan múltjára egy kis Lexivel megspékelve, és talán fény derül erre a kötődés szálra is. Ímé a promó:
És már webclip is van:
***
Oh, és még egy kis adalékinformáció a fellow Damon rajongóknak. Aki még nem tudná, annak megsúgom, hogy kedvenc bad-ass vámpírunk jövőnyáron hazánkba látogat, hogy egy con keretében megismerkedjen a magyar rajongóknak. Emberek, ez talán egy soha vissza nem térő alkalom arra, hogy közvetlen közelről láthassuk és megérinthessük és a fülébe sikolthassunk kedvencünket! A Charming Vampires Convention and Environmental Event2012. június 28 és 30 között kerül megrendezésre és Ian Somerhalder már biztosan ott lesz, de remélhetőleg hamarosan hallunk a többi meghívottról is. Szóval, ha tehetitek ne hagyjátok ki ezt az alkalmat, ki tudja mikor lesz ilyen legközelebb. A honlapjukon tájékozódhattok a részletekről!
Lezárult egy újabb hónap, és ha velünk tartotok az Első Magyar Hivatalos Tündérkrónikák Újraolvasáson, akkor novemberben együtt olvastuk el a sorozat második kötetét, az Álom és Valóságot. Jómagam és a többi HTUH izgalmas részletekkel szolgáltuk a könyvből, de Ti is hozzátehettek az élményhez ha bombáztok minket a Fever sorozathoz kapcsolódó sajátkészítésű grafikus művekkel!
Jöjjenek most a legjobb idézetek a hónapban:
Ámen
„– Akkor miért nem megyünk be?
– Mert nem lakatlan, Ms. Lane. Kétlem, hogy tárt karokkal fogadnának bennünket.
– Szerzetesek? – Tudtam, hogy a kolostoroknak gyakran szigorú szabályaik vannak a női látogatókkal kapcsolatban. – Vagy apácák? – Csak ránéznének Barronsre, és azt hinnék, hogy maga az ördög kopogtatott be hozzájuk. Nemcsak veszélyesnek látszott, hanem olyan kisugárzása volt, hogy néha még nekem is kedvem támadt volna keresztet vetni, pedig nem is vagyok vallásos.”
Óh, Hogyne
"Barrons valóban arrogáns és hűvös. Emellett gazdag és erős,briliáns elme és egy két lábon járó rejtély. A legtöbb nő hanyatt esik tőle,olyan szexis. Hál istennek én nem tartozom közéjük. A veszély nem izgat fel,csak az erős erkölcsi érzékkel rendelkező férfiak. Barrons viszont nagyon messze esik ettől."
A kárpit
"Ekkor felháborodott üvöltés hallatszott az épület hátsó részéből. Egy pillanat múlva Barrons robbant be az ajtón, maga után vonszolva egy perzsaszőnyeget. -_Ez_ mi? -Egy szőnyeg?- A szempillám rebegtette, és azt gondoltam, micsoda hülye kérdései vannak. -Tudom, hogy ez egy szőnyeg. Ezek mik?- Az orrom alá dugta a szőnyeget, és a tucatnyi égésnyomra mutatott. -Égésnyomok? -Leejtett gyufaszálaktól származnak, Ms. Lane? Amelyeket valaki leejtett, miközben egy baljós tündérrel flörtölt? Van fogalma arról, mennyit ér ez a szőnyeg? Nem hittem volna, hogy az orrlyukai ennél szélesebbre tudnak tágulni. Fekete tűz lobogott a szemében. -Baljós? Szent ég! Az angol a második nyelve? A harmadik?- Csak az használna ilyen szót, aki szótárból tanult angolt. -Az ötödik- vicsorgott. -Válaszoljon!"
Na ki itt a főnök?
"-Nem ver engem – jegyeztem meg ingerülten. – Akkor meg is ölném. -Ez igaz. Elég temperamentumos. Meg makacs is. De már dolgozunk rajta, ugye, Ms. Lane?"
Glosszárium Mac naplójából (részletek)
CRUCE KARPERECE: ősi tündérrelikvia, vérvörös ékkövekkel kirakott arany és ezüst karperec. Állítólag „egyfajta védelmet biztosít sok Unseelie és… más kellemetlen dolgok ellen” (mondta egy halált hozó szextündér, nem mintha meg lehetne bízni bennük”.
BARRONS, JERICHO: a leghalványabb fogalmam sincs róla. Állandóan megmenti az életem. Azt hiszem ez már valami.
SOKSZÁJÚ VALAMI: visszataszító Unseelie. Rengeteg piócaszerű szája van, több tucat szeme és túlfejlett nemi szerve. Kasztja: jelenleg ismeretlen. Veszélyességi kategória: jelenleg ismeretlen, de nem is karok arra gondolni, hogy hogyan gyilkol (Személyes tapasztalat.) Kiegészítés: Még szabadon van. Holtan akarom látni.
UNSEELIE: a Tuatha DÉ Danaan „sötét” vagy „gonoszabb” udvara. A legenda szerint több százezer évnyi börtönbüntetésre ítélték őket. Ezekből a börtönökből nem lehet megszökni. A fenéket nem!
Ne feledjétek, hogy nyerni is lehet az Újraolvasással. Na nem itt, hanem Andie blogján, a Könyvek Háborúján.
Julie Kagawa azt írta ennek a könyvnek a köszönetnyilvánításában, hogy folytatást írni nehéz. Ezt el is hiszem, hiszen fel kell érni ahhoz a színvonalhoz, amit az előző könyv képviselt. Nos nálam ezt egyes helyeken megtette, máshol pedig csalódást okozott.
A történetet onnan kezdjük, hogy Meghan a Téli Udvarban raboskodik vendégeskedik Mab királynő felügyelete mellett abból az alkulból kifolyólag, amit a téli herceggel, Ash-el kötött, mikor legyőzte Masinát, a Vastündérek királyát. A gyönyörű, ámde halálosan veszélyes Téli Udvar azonban nem sok örömöt tartogat Maghannek, szerelme láthatóan elfordult tőle, és a jeges királynő egy szavát sem hiszi el a közeledő fenyegetésről. Az udvarban azonban árulók laknak és Meghan azon kapja magát, hogy menekülnie kell a kirobbanó háború elől. Új szövetségesekkel és régi barátokkal felvértezve Meghan, Oberon félvér lánya lehet az egyedüli aki megállíthatja Sohaföld pusztulását!
Csak egy a baj, hogy Meghan ostoba. Sajnálom, hogy ilyet kell mondanom, de a főszereplőnk hiába a kulcsfigurája a történetnek, és hiába bátor meg elszánt, akkor is borzasztóan gyenge és idegesítő hősnőnek. Már ha annak lehet nevezni. Az első könyv után azt gondoltam lesz némi karakterfejlődése, ott már kezdtünk jó irányba haladni, de most szabadesésszerű mélyrepülésbe ment át a félvér tündeleányzó. Jó tudom, egy tizenéves csajról van szó, akinek összetörték a szívét, de akkor is muszáj ennyit nyavalyogni? De nem is csak a vinnyogás, de a butaság: hogy Ash nyilvánvalóan megmondja, hogy az Udvarban nem ugyanazok a szabályok játszanak, de Ő mégis meglepődik, hogy a srác nemborul a nyakába a jeges szívű anyja előtt, aki ezért ki is végezné őket. Gondolkodjunk már néha a nagyhalál helyett! Komolyan mondom, legszívesebben adtam volna neki egy anyai taslit, hogy növesszél már gerincet kislányom.
A többi karakterrel szerencsére nem volt baj, adták a megszokott színvonalat. Ash még mindig hűvösen imádnivaló, erős és titokzatos. Puck (igen, hála a jó égnek és Julie-nak visszatért!) egyszerűen szórakoztató a soha nem szűnő jókedvével és elmés hozzászólásaival. Kacor, meg Kacor. Még egy ilyen flegma macska nincs a földön, pedig a macskák abban verhetetlenek. Lenanansidhe is bejött a kirekesztettjeivel, meg a dáma viselkedésével, az ő házában is maradtam volna még egy kicsit. A kedvenc régi/új karakterem nekem akkor is a robosztus Vasparipa lett a mennydörgő hangjával!
A történet ismét gyors folyású, mint az előző könyveben, de most nem azzal a minden elől rohanunk és egymást követik az újabb fordulatok tempóban, hanem kicsit megfontoltabban, tervezgetve épül a sztori. Tetszett a cselekményvezetés úgy általában, csak annyi volt benne a hiba, hogy kicsit hiányérzetet hagyott maga után. A fő cselekményszál természetesen lezárul és a függővéget is már természetesnek tartom, azonban itt túl sok elvarratlan információcérna maradt ahhoz, hogy jól érezzem magam a könyv összecsukása után. Meghan képességei szinte teljes homályban maradnak, pedig az egy elég érdekes téma volt. Az, hogy miért Vashercegnő a könyv címe például nem derül ki, noha azért mindenkienk lehet egy erős sejtése, hogy mire utal.
Azért jót is mondok, Kagawa világa még mindig elvarázsol! A fantasztikusan részletgazdag és képzeletdús tájak és lények még mindig csodálatosak, noha most már kevesebb színes részletet olvashatunk, mint a bevezető könyvben. Én például még szívesen kalandoztam volna Tír Na Nógban, a Téli Udvar fővárosában, megismerkedtem volna mélyebben a Tövisbokrok vad világával és komolyan mondom hogy bűn egy sárkányt mellett ilyen gyorsan elmenni. Egy sárkány mellett, emberek! Most egy kicsit több időt töltöttünk a való világban, mint korábban, de igazából ott is akadt varázslat bőven ahhoz, hogy legalább annyira képes legyen, mint a tündérvilág.
Azoknak akik szeretik a szerelmi háromszögeket mondom, hogy teljes érettségi szakaszba lépett. Azoknak akik nem szeretik mondom, hogy valójában nem is igazi szerelmi háromszög, mert annyira egyértelmű Meghan választása. Én éppen ezért most már a másik tábornak szurkolok! Hajrá Team Puck! Én valahogy mindig az esélytelenhez húzok... Bár lehet hogy Megahn émelyítően mély szerelme és nyafogás rontotta el nekem az Ash vonalat, de valahogy nem érzem a nagy lamúrt kettejük között. Meghan részéről még oké, hiszen ki ne esne bele egy sötét fagyos hercegbe, no de hogy Ash mit eszik a lányon, az teljes rejtély. Pláne annak fényében, hogy micsoda barátnője volt korábban!
Annyit mondok végül, hogy akinek bejött a Vastündérek sorozat első kötete, az ezt is szeretni fogja, persze ha túl tudja magát tenni Meghan karakterének borzalmain. Izgalmas és érdekes, na meg kellően sok témát hagyott befejezetlenül ahhoz, hogy el akarjuk olvasni a következő könyvet is. Én biztos el fogom. Könyörgöm Meghan, addig nőjj fel!
Nohát. Akkor hol is kezdjem? Mindig nehéz össszeszednem a gondolataimat, ha Ms. Moning könyveiről kell írnom, és erősen elfogult is vagyok, de azért megpróbálok koherens és objektív kritikát írni az ICED-ról. Nem hiszem, hogy sikerülni fog.
Figyelem, nem tudnék úgy írni a könyvről, hogy ne legyen spoileres. Igyekszem az ICED-ot nem elhinteni, de aki nem olvasta a Tündérkrónikákat végig az csak saját felelősségre olvasson tovább. Én szóltam!
Ha valaki is rendszeresen olvassa a blogomat annak nem titok, hogy hatalmas Tündérkrónikák rajongó vagyok. Egyszerűen szerelmes vagyok Mac és Barrons könyveibe és akármennyire is vártam, hogy visszatérhessek a Fever világába azért nehezen tudtam elképzelni, hogy ugyanazt a varázst újra lehet teremteni. De Karen Marie Moning megcsinálta. Mit megcsinálta, rátett egy lapáttal! Az Iced minden várakozásomat felülmúlta!
Nem hiszem, hogy hibaként kellene felsorolni a tényt, hogy mivel ez a könyv egy sorozat része - még ha egy másik trilógia kezdete is - akkor is szorosan kapcsolódik a Tündérkrónikák előző részeihez, és mint ilyen szerintem nemigen érthető azok ismerete nélkül. Nem nagyon tudok elvonatkoztatni a korábbi részektől, nem tudok úgy tenni, mintha nem olvastam volna őket, de mivel gyakorlatilag ott folytatja a történetet ahol az abbahagyta, ezért én nem javasolnám úgy nekikezdeni, hogy azokat nem olvasta valaki. Egyrészt nem fog szinte semmit érteni belőle, másrészt minden poént lelő, ha egyszer mégis nekikezdene az első öt kötetnek.
Szóval honnan is kezdünk? Leomlottak a falak a tündérek és az emberek világa között, Dublin és a Föld már nem az a hely ami egy évvel ezelőtt volt. Az emberiség nagy százaléka halott, a többi küzd a túlélésért. A város sötét és veszélyes hely lett, ahol borzalmas szörnyek garázdálkodnak. Az emberek oldalán kevesen vannak, akik fel tudják venni velük a harcot, de Dani "Mega" O'Malley ilyen! Szupererős, szupergyors, szuperlátása és hallása van és még csak 14! Dani mindig a jó oldalon áll, de Dublinban már nincs tisztán fehér és tisztán fekete, még a jó oldalon is olyanok harcolnak, akiktől félni kell! És ha az ételhiány és a halálos borzalmak nem lennének elegek a megtizedelt emberiségnek; most valaki, vagy valami rejtélyes módon befagyaszt helyeket nem kímélve se embert se tündért. Dani belekényszerül a nyomozásba ahol félelmetes és erős szövetségesei akadnak.
Először is: Dani. A csaj csak 14! 14! Ms. Moning fantasztikusan kezeli a karkaterét, mert noha olyan dolgokon ment keresztül, ami a legtöbb embert már rég megtörte volna Dani sose veszti el a jó kedvét, a humorát és a jóságba vetett hitét. Érdekes, mert annak ellenére, hogy rengeteg felnőtt döntést kell meghoznia nem lesz koraérett. Dani tinédzser annak minden jellemzőjével. Néha meggondolatlan, túl sokat jár a szája és túl idealista, még a rengeteg borzalom ellenére is. Imádnivaló. de senki se essen tévedésbe, az Iced nem young adult irodalom! Egyáltalán nem, sőt! Én erősen 18-as karikára taksálom. Moningnak nagyon vékony jégen (hehe, pun indended...) kellett egyensúlyoznia, hogy megtartsa a Fever nyers és brutális világát, de bele tudjon illeszteni egy ilyen fiatal főhősnőt. Szerencsére ez nagyon jól sikerült, mert a világ tényleg sötét és érzéki maradt, de olyan módon, hogy nem kell aggódni, hogy liliomtiprással vádolják az írónőt. Remek munka, mert a regény így hű maradt a Fever világához, és a felnőtt olvasók is nagyon fogják élvezni Dani történetét, annak ellenére, hogy a főhősnő nagyon fiatal.
“Like a horse, honey, somebody's gonna break you.' 'Never. Going. To. Happen.”
A többi karakter se semmi természetesen. Mindenkit ismerhetünk már a korábbi kötetekből, de most aztán jóval, és komolyan mondom JÓVAL nagyobb bepillantást kaphatunk Ryodan életébe, mint korábban. A Barronshoz hasonlóan titokzatos klubtulajdonos és Dani párbeszédei mindent megérnek, gyakorlatilag az összeset ki lehetne idézgetni. Pattognak a szikrák kettejük között, de nem szexuális értelemben. Két ennyire egós ember, mint a Mega és Ryo nemigen fér meg egymás mellett és mi ezt nagyon élvezzük!
She thinks he’s not an animal like Barrons. That he’s more civilized. She’s right, he is more polished. But it only makes him more dangerous. With Barrons you expect to get fucked up royally. With Ryodan you don’t see it coming.
Persze Daninak akad másik partnere is, mégpedig a lassan Unseelie herceggé váló Christian személyében, aki nem egészen normális, viszont irtó dögös, halálosan veszélyes, kiszámíthatatlan és valószínűleg bele van zúgva Danibe! Óh, Christian. Ha valamit, hát az ő ánszílisedését aztán szívesen megnézném a nagy vásznon. Lehet, hogy én is vért könnyeznék, mint azok, akik sokáig nézik a könyvben... Én különösen belezúgtam az őrült Highlanderbe!
I’m going to be her bulletproof vest, her shield, her fallen fucking angel whether she wants one or not.
És ha valaki azt hinné, hogy Ms. Moning csak brutális és halálos alfahímeket tud alkotni annak ajánlom figyelmébe Dancer karakterét, aki Danivel hasonló korú, semmilyen különleges képességgel nem rendelkezik (legalábbis eddig nem tudunk róla..., ki tudja ezt Moningnál...), viszont ari, kedves és nagyon okos, valamint úgy beszól Ryodannak és Christiannak mintha nem tudná, hogy mindkettő egy csettintéssel meg tudná ölni. Hát nem imádnivaló az ilyen srác? Én imádtam.
A cselekményvezetésről. Eltérően az eddigi Fever könyvektől Dani első könyve (geez, ez úgy hangzik, mint valami bibliai passzus...) önmagában is megállja a helyét. Természetesen vannak benne elvarratlan szálak, homályos utalások és gyötrő cliffhanger a végén, de azért többé, kevésbé lezárul a történet. Mondjuk ha mindenáron hibát kéne mondanom a könyben, az az lenne, hogy Dani előtt össze lehet rakni a képet a nagy gonoszról. Nem mondom, hogy ettől kiszámítható lett a sztori, egyáltalán nem, de egy kicsivel hamarabb ki lehet találni a nagy revelációt, minthogy főhőseink rájönnének. Gyanítom egyébként, hogy ez szándékos lehetett, mert Moning esetében nem nagyon sejt az ember dolgokat, ha ő nem akarja. Ez persze nem rontott a könyv élvezetei értékén, csak meglepő volt, hogy egy Fever könyvben valamit előre tudok...
Egy dolgot hiányoltam még, az pedig, hogy Mac és Barrons nagyon MIA volt a könyvben. Persze, értem én, hogyha ők ott lettek volna, akkor elviszik a vállukon az egész akciót és nem lett volna szükség az új karakterekre, de azért furcsa volt, hogy eddig mindent ők oldottak meg, most meg szinte fel se tűnnek. Alighanem van a hiányukra magyarázat, utalgat rá az írónő, de ez csak a következőkben fog kiderülni.
Ami még igazán foglalkoztat, az a fordítás kérdése. Daninek egészen egyedi szókincse van és a szövegei nagyot szólnak, de nem igazán tudom, hogyan lehetne lefordítani őket. Sok olyan kifejezése van, főleg a képességeit leírók, amikre magyarul nincs szó, és hosszas fejtörés, valamint a szleng és szinonimaszótár feltörése után se tudtam rá találni alternatívát. Szerencsére ez nem az én feladatom lesz, de nem irigylem a fordítót. Azért az öröm, hogy a Tündérkrónikák könyvek kiadója, a Cor Leonis, igyekszik meghallgatni mindannyiunkat, Fever rajongókat, úgyhogy lehet ajánlatot tenni a fordítóra, ha valakinek van ötlete. --> http://moly.hu/karcok/184304
Szóval akinek eddig kétségei voltak az Iced-al és Danivel kapcsolatban az most sürgősen felejtse el őket, mert a könyv tökéletesen illik a Tündérkrónikák világba mind stílusban, mind minőségben. Ha valaki még nem tudná, hogy hogyan fog alakulni a sorozat sorsa, annak leírom, hogy most még kapunk két könyvet Danitől, amit majd újra két Mac kötet követ, így összesen tíz részes lesz a kedvenc sorozatom!
u.i.: Hadd jegyezzem meg, hogy különösen szimpatizálok Ms. Moning zenei ízlésével, és nagyon tetszett, hogy a fejezetek címei mind dalszövegek voltak. A Linkin Park rajongáson egyértelműen osztozunk az írónővel és Danivel is!
"And Mega has a crush on Chester.” “I do not!” “Do too, Mega.” “He’s like, old!” “How old?” Christian says. “Like at least thirty or something!” Lor laughs. “Fucking ancient, ain’t it, kid?” “Dude,” I agree. I like Lor. “You got any Adele?” Jo says hopefully. “Not a single song,” I say happily. “Got some Nicki Minaj, though.” “Somebody kill me now,” Ryodan says and closes his eyes.
Melyik szám írja le legjobban Barronst?
