Az Álomgyár kiadó jóvoltából a megjelenés után a kezembe vehettem Kate Van Dyke kétkötetes krimijének első kötetét, a Vérzivatart. Amit egyébként 2012 . november 30 és december 14 között ti is megnyerhettek itt a blogon. Link és vélemény alant.
Szóval a könyv első kézrevételre nagyon kellemes, igazán szeretem azt, ha egy könyv igényes, és láthatóan tartós, mert hát azért valljuk be, ha jó a könyv akkor az ember gyűri rendesen, mert viszi mindenhova. Nekem többek közt ez a kötet is megjárta a táskámat, a fürdőkádat (oké, csak a kezemben, a vízpróbát kihagytam...) a gyerekek mustráját, de még mindig kitűnően néz ki. Szóval csak megjegyzem, hogy a szép külcsín nem csak az írónak büszkeség, hanem nekünk olvasóknak is öröm, és az Álomgyár könyvei szerencsére ilyen igényesek.
De azért persze ejtsünk egy-két szót a belbecsről is. :) A Tűzmadár történet a Sinclair családdal kezdődik, akik a felső tízezer befolyásos és fényűző életét élik, csakhogy a felszín alatt mocskos titkok rejtőznek. A zsarnoki James Sinclair, akinek csakis a hatalom és a státusz számít rettegésben tartja a családját és rájuk kényszeríti a korlátokkal teli életet. Csakhogy a külső szemlélők számára tökéletes jólétbe bomba robban, mikor fény derül a család egyik legféltettebb titkára Ez események innentől pedig megállíthatatlanul pörögnek és egyre nagyobb tragédiákba sodorják bele Ron Sinclairt, James fiát és a családját. A váratlan halálesetek Ron útjába sodorják Peggyt, a szállodalánc egyik szobalányát, aki menthetetlenül belekeveredik a különös eseményekbe, mikor az egyik gyilkosság őt is érinti.
Utólag visszaolvasva nagyon homályosan foglaltam össze a történetet, de ezzel kicsit ellensúlyozom azt, hogy a könyv fülszövege viszont többet árul el, mint kellene. Miután itt már kiderül, hogy kik az első áldozatok, ezért most már nem spoiler elmondani, hogy Dean halálának tudatában egészen máshogy olvastam a könyvet, mintha nem sejtettem volna, hogy őt is megölik. Kár, hogy tudtam, mert a könyv cselekményében egészen váratlan fordulatként ért volna, csakúgy, mint a másik családon belüli tragédia. Ezek az események egyáltalán nem a könyv elején történnek, és így egy kicsit olyan érzésem volt, hogy már valaki lelőtte a poént. Persze azért az áldozatok kilétén kívül akad még rejtély elég sok, úgyhogy közel sem fed fel mindent a kicsit kitárulkozó fülszöveg. Hogy mást ne mondjak, én már rögtön az elején többször lesokkolódtam, elég gyorsan pörögtek a dolgok és döbbenet is volt elég (Ezt most direkt nem részletezem, lepődjetek meg Ti is!). A könyv közepe felé egy kicsit lassabbra vettük a tempót. Igaz, az idő gyorsan telt, és nagyokat ugrottunk, néha kiragadva olyan pillanatokat, ami talán nem tűntek annyira fontosnak. Bár lehet, hogy a könyv második felében ezek mind kulcstényezők lesznek... Itt egy kicsit átment volna a történet családregénybe, mert a bűnügyekkel nem haladtunk előre, cserébe viszont sokkal részletesebb betekintést kaptunk a főszereplőink érzéseibe és életébe.
A végkifejlet, ami közel sem lezárása a történetnek szerencsére ismét cselekménydúsabb volt, és kellőképpen nyitva hagyta a történetet ahhoz, hogy az ember a kezébe akarja venni a következő kötetet is. Különösen azért, mert az mindenképpen érződik, hogy a két könyv tulajdonképpen egybe tartozik, a felénél kettévágva, mert gyakorlatilag egyik szálat se dolgozzuk el, semmi sem oldódik meg. Úgyhogy én mindenképpen azt tanácsolom, hogy legyen kéznél a második kötet is, ha teljes történetet akarunk olvasni!
 |
| Kate Van Dyke |
A szereplőkről. Azt hiszem ha a szimpatikusnak szánt karakterek nekem is szimpatikusak és az ellenszenvesek nekem is azok, akkor az író jól végezte dolgát. Ron, a főszereplő nagyon is bejött nekem annak ellenére, hogy természetesen nem hibátlan. érzelmekben elég vak és az apja uralma alatt megkeményedett, de ettől függetlenül igenis mélyen érző ember. Peggy pedig kamaszos, annak minden aspektusában, a lelkes rajongásában, a naivitásában és optimizmusában, meg a dacoskodásban is. Néha ugyan furcsa döntéseket hoz, és hirtelen változnak az érzései, de ez betudható a hormonoknak, én annak gondolom. Különösen tetszett még Dean, nagyon sajnáltam, hogy korán kilépett a sztoriból. James, a zsarnok apa, nekem egy kicsit túlságosan sarkos személyiség, nem nagyon tudom elképzelni, hogy valaki ilyen aljas legyen, főleg, hogy ő is néha ellágyult a történetek miatt. De hát kell egy gonosz is!
De ez persze nem jelenti azt, hogy ő lenne a gyilkosságok mögött. Közel sem. Igazából erre még nem tudhatjuk a választ, én még nem is sejtem, pedig a nyomozókkal már körbejártunk minden szálat. Ez volt az a rész, ami igazából tetszett. Itt mindenképpen kitűnik
az írónő bűnügyi újságírói múltja, mert a nyomozás részletei nagyon jól kidolgozottak és alaposak. Tényleg minden kérdést felvet, megválaszol és elvet, hogy egésznek tűnik a bűnügy, de mégsem ad ki semmit a lehetséges gyilkosról. Pedig gyanúsított bőven akad.
Még annyit, hogy általában nem jönnek be az olyan könyvek, ahol főleg a párbeszédek dominálnak, azok viszik előre a cselekményt. Szeretek egy kicsit az emberek érzelmeibe tekinteni úgy, hogy nem a külvilágnak szóló mondataikból kell leszűrnöm ezt, hanem direkt a fejébe láthatok. Itt is rengeteg volt a diskurzus, de valahogy így is nagyon jól meg tudtam ismerni a karaktereket, úgyhogy annyira nem bántott. Az egyetlen bánatom csak az volt, hogy ugyan Ron és Peggy párbeszédei nagyon bő lére voltak eresztve, néha tényleg mindennapos semmiségekről beszéltek, a kapcsolatuk betetőzését elintéztük pár szóban. Ha már úgyis 18-as karikás a könyv, akkor szerintem bőven belefért volna egy kicsit részletesebb leírás is az intim pillanataikról, mert én így kívülállónak éreztem magam, hogy a hálószobába (meg egyéb helyekre) nem engedtek be. Ami modortalanság volt a részükről tekintve, hogy minden mást láttam. :)
Szóval, most a kezembe veszem a második kötetet is, mert az első túl sok kérdést hagyott megválaszolatlanul. Ha végeztem, arról is beszámolok.
Ne feledjétek, hogy most 2012. november 30 és december 14 között Ti is megnyerhetitek a Tűzmadár első kötetét, a Vérzivatart, ha követiek a lenti linken az utasításokat. Sok szerencsét!
Köszönöm a könyvet az Álomgyár Kiadónak!
Kate Van Dyke: Vérzivatar - Tűzmadár I.
Tűzmadár sorozat
2012
Melyik szám írja le legjobban Barronst?
