Vámpír szakirodalom félkomolyan

Mindannyian vámpírok vagyunk. Vagy leszünk. Legalábbis, ha komolyan vesszük MarKus Heitz szakkönyvét a vámpírokról. A fantasy író  -megelégelve a sok szórakoztató irodalmi művet a vérszívókról - időt és fáradságot nem sajnálva belevetette magát a levéltárakba, hogy valódi vámpírok után kutasson és meg tudja írni az első, és talán egyetlen tudományos jellegű írást a témáról.

Ne tévesszen meg senkit a hátsó borítón leírt  a Medvegiában 1731-ben történt vámpíreseményekről szóló szinopszis, itt nem valódi esetek mögé rejtett fikcióról van szó, hanem valódi vámpírtörténelemről. Merthogy van ilyen is. Markus Heitz az előszóban meghatározza a könyv definícióját is, vicces szakkönyvnek titulálja. Az előbbi jelzővel annyira nem értek egyet, szerintem csak próbál vicces lenni, de az utóbbiban a hét oldalas irodalomjegyzéket látva nincs okom kételkedni.

Az író a borítón is leírt eseményekből kiindulva vezet végig minket a vámpírizmus igazi történelmén és megkísérli leírni és definiálni a folklórban megjelenő vámpírokat. Nincs egyszerű dolga, mert a népirodalom vámpírjainak eredete, kinézete és szokásai legalább olyan változatosak, mint a mai romantikus regényekéi. Innentől kezdve már nem is lep meg ez a diverzitás a urban fantasyban, minden fajta vámpírnak megvan a népi megfelelője (bár asszem csillogó vámpírról még itt sem szól a fáma). Sőt, ami azt illeti, ha minden legenda igaz volna arról, hogy mi módon válhat az ember az éjszaka teremtményévé, akkor nincs olyan lény a földön, aki ne erre a sorsra jutna. Nem lövöm le a poént, olvassátok el a hosszú listát az elátkozó körülményekről, garantálom, hogy valamelyikben magatokra ismertek. Most már megértem a Winchester-mentalitást: sózz be és égess el minden testet! Sam és Dean autentikusabb mint hinnénk...

Heitz nagy alapossággal kutatott a témában és a hagyományos tulajdonságokon és meglepő adatokon túl néha olyan komikába hajló észlelésekre is akadt, szerencsére ezeket is megosztja velünk. Ilyen például az a fejezet, ami arra tér ki, hogy az embereken kívül állatok, rosszul tárolt zöldségek és gyümölcsök,  sőt mezőgazdasági eszközök (!) is mutathatnak vámpirizmusra utaló aktivitást. Így már nem is tűnik olyan légbőlkapottnak a Gyilkos Paradicsomok Támadása, mi?

A könyv ugyan nem túl olvasmányos, sőt helyenként elég száraznak mondanám, de hát végül is melyik szakkönyv nem az? Biztos ami biztos, ha valaki elolvassa ezt a könyvet mindent fog tudni a vérszívókról. Talán többet is mint szeretett volna.

Markus Heitz: Vámpírok! Vámpírok! - Minden , amit a vérszopókról tudni kell
(Vampire! Vampire!)
Könyvmolyképző Kiadó 

TRIVIA

Markus Heitz nem csak vicces-tudományos könyveket ír, de fiktív fantasy regényeket is. Magyarországon még nem jelent ilyen jellegű műve, de külföldiül tudók előnyben vannak, eredeti németben és angolul olvasható a Dwarves sorozata.

Vándorsólyom kisasszony különleges fényképei

Vallomással tartozom. Én bizony meg szoktam ítélni egy könyvet a borítójáról. Nem tartom magam felszínesnek, mert ha nem nyeri el a tetszésemet először a külcsín akkor is adok neki esélyt, csak jobban utánanézek a könyvnek. De a Vándorsólyom Kisasszony Különleges Gyermekeivel éppen fordítva voltam. Nem tudtam róla sokat, csak amennyit akaratlanul is hallottam a médiában. Mindenhonnan ezt nyomták az ember arcába, és egy ez kicsit taszított is, amit ekkora felhajtás vesz körül, az sosem szokott bejönni nekem. De aztán a kezembe vettem a boltban és le se tettem többet. Regény kiadása régen volt ilyen igényes, ilyen szép és megragadó. Ahogy végiglapoztam, már akkor megfogtak azok a különleges képek, bár nem tudtam miként kapcsolódnak a sztorihoz. Egy szó mint száz, muszáj volt megvennem. Otthon is annyira féltettem, mint egy kincset, anyámra gyakorlatilag rásikoltottam, mikor megpróbált rátenni egy bögre teát.

Talán tényleg csak a nagy felhajtás miatt, de veszítettem egy kicsit a könyvélményből. Annyira beharangozták, hogy hatalmas elvárásaim voltak vele szemben. Nem állítom, hogy rossz a könyv, én kifejezetten élveztem, de az igazi értékét szerintem a szerkesztés, a külcsín, a fényképek adják meg, ezek anélkül a történet egy kicsit a közepes felé hajlik.

Ha már a történetnél tartunk. A mesélőnk Jacob, aki tizenhat éves, és elég különös körülmények közt vesztette el szeretett nagyapját, aki gyermekkorában elképesztő történetekkel traktálta egy szigetről, ahol különleges gyermekek éltek egy madár gyámsága alatt. Utolsó szavai küldetésre indítják Jacobot, aki nem tud szabadulni a gondolattól, hogy azok a gyermekkori mesék, talán mégse ostoba rémtörténetek voltak, és elhatározza, hogy utánajár a dolognak. Főhősünk egyébként jóval értettebb a koránál, csak a lányügyekben való járatlansága okán jutott mindig eszembe, hogy csak tizenhat éves, egyébként egy felnőtt gondolkodásával bírt. Ez mondjuk szerencsés, hiszen így az idősebb olvasók is jobban tudnak kötődni a történethez.

A cselekmény egyébként három jól elhatárolható részre oszlik, és ezeknek mind különböző az üteme. Számomra az első rész volt a legélvezhetőbb, mikor Jacob nyomozott. Kellemes időközönként jöttek az új nyomok, volt ideje az embernek elmélázni a megtudottakon, meg a néha tényleg elég hátborzongató fényképeken. Miután Jacob megtudta az igazságot elég sok újdonságot zúdítanak ránk, elég gyorsan kell alkalmazkodni az új világhoz, de annyi ott az érdekesség, hogy tartani lehet az ütemet, éhesen faljuk az új információkat. A harmadik szakaszban Jacobnak ki kell állnia az új világa mellett és harcolnia érte, ami számomra egy kicsit elkapkodott volt. Itt jött igazán ki, hogy végül is gyermekkönyvről van szó, nem mert annyira durva és ijesztő lenni, mint kellett volna. Egyébként aki egy szépen lezárt történetre számít, az csalódni fog, mert ez a könyv inkább egy bemutatkozás, nincs katartikus befejezése, kíváncsivá tesz a folytatásra.

Megpróbáltam magamnak megfogalmazni, hogy azon túl, hogy túlságosan magasra tettem a lécet mi volt az ami miatt némileg hiányérzetem volt ezzel a könyvvel kapcsolatban. Aztán rájöttem, hogy olyan érzésem volt, hogy kicsit visszafogja magát. A képek néha tényleg ijesztőek, de Ransom Riggs nem igazán használja ki a horror-lehetőséget bennük, inkább mese marad ez a könyv, mint borzongató történet.

Viszont mesének pedig nagyon magával ragadó. a korabeli fekete-fehér képek egy-két erőltetett esetet kivéve szépen illeszkednek a sztoriba, bár gyanítom először azok voltak meg, és köréjük írta az író a sztorit. Különlegesség ez az illusztrált könyv, és a történet bár egy kicsit lapos, de mégis beszippant, mert a fotók valahogy realisztikussá és hihetővé teszik. Mindenesetre egy egész különleges kis világot hozott létre és én kíváncsi vagyok a folytatásra.

Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei
(Miss Peregrine's Home for Peculiar  Children)
Kossuth Kiadó

TRIVIA

Az írű, Ransom Riggs blogján nyomon követhető a második könyv alakulását. Éppen fényképvadászaton van és néha megoszt egy-két különlegességet, lehet spekulálni. A könyv hivatalos magyar nyelvű Facebook profilján pedig mindenki spekulálhat, hiszen a könyvben már látott fényképekhez és még nem látottakhoz lehet egy pár soros saját történetet írni, megjelenítik.

Top 10 könyves/filmes pasilista (Vol.1.)

1. Eric Nortman (Alexander Skarsgard)  - True Blood

Az első nem kérdés, ki más lehetne,mint True Blood ERIC! Persze Alexander Skarsgard miatt. A könyvbeli viking vámpír is szimpatikus, de a közelébe sem ér a sorozatbeli megfelelőjének. Ez szerintem nagyban a könyvben található párbeszédek bugyutaságának tudható be. Meg persze a filmben remekül megformált badass karakternek. Ericet nem érdekli semmi és senki önmagán kívül, amíg be nem lép a képbe Sookie... Akit persze nem bírok, mert folyton picsog és rettenetesen bosszantó a nyavalygása, no meg a tény, hogy minden fickó, akár élő, akár (élő)holt, érte epekedik. Ő meg azért, akivel éppen reszelget. No mindegy...

2.Riley Kincaid - Egy világ- két faj- állandó küzdelem sorozat

Aztán ott van Riley, Nalini Singh alakváltós sorozatából. Mindenki a leopárdokat szokta szeretni, de én farkaspárti vagyok mellszélességgel! És Riley a főkedvenc. Még a falkavezér Hawke sem taszította le a dobogó második fokáról. Riley makacs, a történet elején még igencsak korlátoltan gondolkodik a férfi és a nő viszonyáról, igazi én-tarzan-te-jane módban üzemel. Nagy hím-soviniszta, na! Bár én így sem emeltem ellene semmilyen kifogást. Persze később belátja a hibáit, és a szeretett nőért hajlandó változni és áldozatokat hozni, de közben mégsem szirupos. Tökély.

3. Jericho Z. Barrons - Tündérkrónikák sorozat

Barrons. Az ő neve fogalom, jellemezni szükségtelen. Ha ő jelen van,többre  nincs is szüksége az ember lányának. Függővé tesz nagyon hamar. Mint a drog. Rászoktam én is.

4. Raphael - Angyali vadász sorozat

Raphael, New York arkangyala Nalini Singh másik urban fantasy sorozatából is az élvonalban van, mivel tőle is képes vagyok elolvadni bármikor. Arrogáns, nagy hatalmú, gyönyörű, mindennek tudatában is van, ki is használja, és még repül is azokkal a csodálatos szárnyaival! Csoda, hogy elgyengülök akárhányszor feltűnik a színen? Na ugye.

5. Alex Fuentes - Perfect Chemistry

Alex, a legidősebb Fuentes fiú a Perfect Chemistry sorozatból. Meg kell mondjam, hogy bár rengeteg pozitív kritikát olvastam a könyvről némi szkepticizmussal álltam neki, mert mégis tinikről szól, a szokásos középsulis körítés, rosszfiú-jólány klisé, szóval fenntartással vettem a kezembe. Hát mindez hamar tovatűnt, és bizony beszippantott a sztori rendesen. Meg Alex is. Mit mondhatnék? Kúúl, tetovált, motoros, nagydumás. Mindez megfelelő arányban adagolva és összemixelve - tuti sikerrecept.

6. Sam Winchester (Jared Padalecki)- Supernatural

Filmesek közül számomra a Supernatural viszi a prímet, szerintem az minden idők legjobb fantasy lényekkel, mitológiával átitatott sorozata. A két főszereplőt nagyon eltalálták, teljesen hozzák a karaktereiket, viccesek, szexisek, veszélyesek, de ugyanakkor a család a legfontosabb az életükben. Némi homoerotikus motívum is megjelenik időnként, de ettől csak jobb lesz az egész! Mindkét Winchester fiút szeretem, de ha billennie kell a mérlegnek, akkor Sam a kiválasztott. A problémáival, a démonjaival (szó szerint) együtt. Muszáj, hogy helyet kapjon egy ilyen listán.

7. Zsadist - Fekete tőr testvériség sorozat

A Fekete Tőr Testvériség sorozat hideget-meleget egyaránt sokat kap; én szeretem. Na nem mindegyik fivért, és nem mindegyik sztorit, de szerintem igenis vannak szerethető karakterek köztük. Nekem ilyen Zsadist. Szerettem olvasni a gyötrődéseit, ahogy el akarja taszítani magától Bellát -annak ellenére, ahogy iránta érez -, mert úgy gondolja, hogy nem érdemel ilyen nőt. És meglepő volt látni, hogy ő, ellentétben a vámpírpasiknál megszokott trenddel, nem arrogáns. Bár kifejezetten szeretem az ízig-vérig domináns, uralkodó férfi karaktereket, nála éppen az ellenkezője fogott meg. Persze azért nem kell félteni! :)

8. Patrick Kenzie (Casey Affleck) - Kenzie-Gennaro sorozat/Hideg nyomon film

Dennis Lehane Kenzie-Gennaro kömyveiből Patrick Kenzie. Ő sem fantasy szereplő, de borzasztóan megszerettem. Ő a történetek narrátora, az eseményeket az ő szemszögén keresztül látjuk. Intelligens, szellemes, bizony előfordult párszor, hogy hangosan felnevettem olvasás közben, mert Patrick a fanyar humor nagyágyúja. Továbbá fülig szerelmes a társába, Angie Gennaróba, ennek többször is hangot ad a történetek mesélése során, és mindig olyan életszerűen írja le az érzéseit. Nagyon szimpi ez a fickó!

9. Hawke - Egy világ - két faj - állandó küzdelem sorozat

Nagyon szeretem még az alakváltós sorozatból Hawket, a farkasok alfáját. Bár saját története csak a sorozat tizedik része, de végig jelen van a könyvekben, és mindig hűvös nyugalmat áraszt. Izgatott a titokzatossága, alig vártam, hogy többet is megtudjak róla, és alig vártam, hogy megtalálja a párját. A könyve végül annyira nem jött be, mint Rileyé, nem került a kedvencek közé, de maga Hawke mindenképp toplistás!

10. Folt - Csitt, csitt

A Csitt, csitt hősében, Foltban az tetszett leginkább, hogy egyáltalán nem volt egyértelmű az olvasó számára, hogy akkor ő most melyik oldalon áll. Aggódtam is rendesen az elején. Túl sokat nem akarok, és igazán nem is tudok írni róla, még csak most fogok nekiveselkedni a második résznek, de gyanítom, hogy kedvenc bukott angyalunk araszol még feljebb a listán!

Ladies & gentleman: pszyche!

Örömmel jelentem, hogy ismét újabb taggal bővült a blog szerkesztősége, így még eggyel több nézőpontból közelíthetjük meg a misztériumokat. Legfrissebb tagunk pszyche, aki negyed évszázada barátnőm és egyébként egy impozáns könyvgyűjtemény tulajdonosa, amit irigylek is tőle rendesen! Szerencsére hozzá szokott engedni... :)

Az első posztja a legkedvencebb filmes/könyves hímekről szól, de nem csak ez a szakterülete, reméljük, hogy többet is olvashatunk tőle. Biztatni is lehet a kommentekben, nem fog haragudni!

Fogadjátok szeretettel!

Love,

wilwaren

Bár ne jött volna a hajnal

"Ó, jaj." Ez a mondat gyakorlatilag ötpercenként hagyta el a számat a Hajnalhasadás alatt, a homlokomat meg vörösre csapkodtam tehetetlen megrökönyödésemben. Csak saját magamnak köszönhetem ez a filmélményt. Először meg se akartam nézni, a Twiligh-saga új részét, a könyvekben még a harmadikig se jutottam el. Ennek ellenére végigszenvedtem az Eclipse-et és meg kell mondjam szépen hátba veregettem magam, amiért tudtam, hogy hol kellett megállni a méregdrága könyvek vásárlásában. Aztán jött a Hajnalhasadás és gondoltam egye fene, adok ennek is egy esélyt. Végül is jól szórakoztam. A moziban a mellettem ülő nézők talán nem annyira, és lehet, hogy egy-két Twi-hardtól hamarosan fenyegető üzeneteket is kapok, de én gyakorlatilag végigvihogtam a sztorit. És ez szomorú, tekintve, hogy nem vígjátéknak szánták. Most azt kellene mondjam, hogy ez volt a leggagyibb film amit az életem során láttam, de sajnos nemrégiben végignéztem a a Megapiton kontra óriásaligátor című legendás múvit és az azért elorozza ezt a címet. Hajszálnyival. Ha valaki nem akar spoliert, ne olvasson tovább, de egyes jeleneteket egyszerűen nem tudok szó nélkül hagyni.

Tehát a történetet onnan folytatjuk, ahol a Napfogyatkozást abbahagytuk. Bella és Edward összeházasodik, mert ugye ez illik a mai amerikai tisztaságmániás trendbe. A házasság elhálásához azonban nagyon hosszú és teljesen felesleges jelenteket sora vezet, hogy aztán elég kiábrándítóan keveset lássunk belőle. Állítólag ez az amcsi filmbesorolás miatt van, kicsit meg kellett nyirbálni, hogy PG13 maradhasson, de a vágó keze egy kicsit jobban megcsúszott, és a pillanat el is múlt, mire elkezdődött volna. Bár Bella állítólag élvezte.

Igen, elég sok időt elpazaroltunk a csöpögéssel az elején, de gondoltam magamban, mégiscsak egy romantikus mese ez, megérdemlik a boldogságot mielőtt minden rosszra fordulna, mert hát az ugye elkerülhetetlen. Akadt egy-két poén is, itt még reménykedtem benne, hogy jó felé haladunk. Egyébként a film elejét nálam Billy Burke mentette meg. A Bella apát alakító színész szerintem a legélvezhetőbb figura, a beszólásai voltak azok a pillanatok, amikor tényleg akkor nevettem, mikor a filmkészítők is ezt célozták meg. Azt nem tudom, hogy Kristen Steward színészi tehetsége enged csak ennyit, vagy a karaktere ilyen furcsa, de gyakorlatilag végig olyan volt, mint egy benyugtatózott Tourette-szindrómás, végig azt vártam mikor tör ki belőle egy szép hosszú szitokáradat. De nagy szenvedések árán visszanyelte mindig, látszott rajta, hogy nehezére esik. Mint ahogy az is nehezére esett Bellának, hogy elengedje magát a férje társaságában. Furcsa, hiszen állítólag az életben is egy pár a két színész, meg ugye epikus szerelem az övék, de olyan kínos feszültség volt köztük folyamatosan ami nem egy boldog ifjú párhoz illik. Érdekes, hogy Bella inkább csak akkor engedett fel, amikor a szívében második helyezett Jacob volt a közelben. És ezt nem csak azért mondom, mert én inkább a farkasnak szurkoltam.

Aztán a boldogság elmúlt és hirtelen minden elszabadult. Kicsit olyan volt érzésem volt, mintha az írónő belemászott volna egy konfliktusba, de aztán nem tudott hogyan kimászni belőle, így azzal oldotta meg, hogy tulajdonképpen semmibe vette az eddig felépített szabályokat és újakat talált ki. A vámpírszex veszélyes, hallottuk három részen keresztül, de a legnagyobb veszély az volt benne, hogy Bella nem barnult le szépen egy-két kék-zöld folt miatt. Erre volt a nagy felhajtás? A vámpírok nem nemzhetnek gyerekeket, mondták, de Bella mégiscsak teherbe esett. Oké, ha az már megtörtént akkor biztos nem tudja majd kihordani és belehal, lehetetlen lesz megmenteni és a gyerek gyakorlatilag belülről felemészti. Most mondjam el mi történt a végén? Aztán ott volt a szerelmi háromszög kérdése. Hogyan oldjuk meg, hogy mindenki boldog legyen, és senki ne maradjon pár nélkül? Gondolj, gondolj, Micimackó... Megvan, majd a farkas beleszeret a félvámpír csecsemőbe. Na, mindenki örülhet, nem?

De ha az ember valahogy mégiscsak megbékélne a logikai bukfencekkel, akkor is ott van még a kivitelezés kérdése. A profi CGI csapat tutira szabira ment, mert azokat a farkasokat csak egy csomó minimális grafikai tudással rendelkező kocka tudta így elrontani. Vagy talán csak mindenki azzal volt elfoglalva, hogy Bellát elcsúnyítsa. Az mondjuk elég jól sikerült, a film nagy részében határozottan ijesztően festett. Visszatérve a farkasokra, a film egyik legszánalmasabb jelenete volt, ahogy a falka voiceoverben beszélt egymással, mint a régi alámondásos kazikon. Szinte szántam a színészeket, hogy idáig kell süllyedniük.

Aztán persze jött a végkifejlet, ami szintén nem volt egyértelmű. Először mindenki úgy kezelte a szülés közben elhunyt Bellát, mint akinek annyi, szépen meg is siratták. Aztán egy hirtelen és érthetetlen váltással eldöntötték, hogy biztos mégis sikerült a vámpírtranszfúzió, és fel fog támadni. Talán pislogtam és lemaradtam valamiről? Mindenesetre a feltámadás gyakorlatilag felért egy instant kollagénterápiával. A mohó magzat miatt a terhesség alatt anorexiássá fogyott Bella ugyanis egyik pillanatról a másikra ismét feltelt, mint akit felfújtak belülről. Szépségszalonba sem kellett mennie, mert a vámpírméreg a hajat is befestette és a szemeit is kisminkelte, meg még az orrodat is tisztíccsa. Ugye, milyen kényelmes?

Most komolyan mondom akartam szeretni ezt a filmet. Reménykedve ültem be, holott az előző részek is csalódást okoztak. Sajnos azt kell mondjam, hogy ez minden várakozásomat alulmúlta. Egyes esetekben hangosan nevettem, annyira nevetséges volt amit láttam, szinte már mintha a saját maga paródiája lenne. Máskor meg már olyan rossz volt, hogy szabályosan kellemetlen volt nézni ahogy hülyét csinálnak magukból a színészek.

És természetesen még nincs vége a Twilight eposznak, jön a második Hajnalhasadás is 2012-ben. Állítom, teljesen felesleg volt kettévágni ezt a könyvet. Ha az összes olyan jelenetet kivesszük, vagy lerövidítjük, ahol közeliben azt nézzük, ahogy Bella kifejezéstelen arccal vizsgálja magát a tükörben, vagy amit teljesen felesleg csacsogással töltenek, akkor ez a film nem lett volna hosszabb húsz percnél. És akkor legalább lett volna egy kis akció is benne. Talán az megmentette volna a filmet. Vagy az se.

TRAILER:

Nem túl titkos boszorkányok

Amikor először láttam a The Secret Circle bemutatóját még nem haraptam rá rögtön, de mivel szeretem a Vámpírnaplókat, ezért gondoltam adok neki egy esélyt. Ugyanis a kettő között elég sok közös pont van. A sorozat alapjául szolgáló regénytrilógia ugyanannak az írónőnek a munkája, aki a vámpíros történetet is jegyzi, a sorozatot pedig Kevin Williamson karolta fel, aki a Vámpírnaplókat is terelgeti. Na hát akkor nézzünk bele, döntöttem, és nem bántam meg.

Az eredeti könyvben és a megfilmesítésben is Cassie Blake a főszereplőnk, aki új lányként érkezik Chance Harborba (eredetileg New Salem-be), hogy a szinte soha nem látott nagymamájával éljen. Csak számára ismeretlenek az emberek ugyanis lépten-nyomon idegenek szólítják le, akik látszólag többet tudnak a nemrégiben elhunyt édesanyjáról, mint ő maga. Az iskolában is egyfolytában őt kémlelik, és hamarosan ki is derül, hogy miért. Fiatalok egy csoportja ugyanis egy titkos boszorkánykört alkot, ami az örökségénél fogva csak vele lehet teljes. Cassie tehát rájön, hogy ő is boszorkány, meg a városban gyakorlatilag mindenki. A kis körük azonban nem olyan titkos, mint ők gondolták, nagyon sok embernek/boszorkánynak fáj a foga az ő erejükre és nem riadnak vissza semmitől, hogy megszerezzék. Cassie és újdonsült barátai elég nagy szószban találják magukat, de nem ismerik eléggé még a hatalmukat, így még nagyobb galibába sodorják magukat.

Még egy dolog, amiben hasonlít a Vámpírnaplókhoz az a sodró lendületű történetmesélés. Ugyan tinikről szól, de közel sem gagyi tinisorozat. Természetesen romantika is van benne (főleg a meg nem engedett fajtából), de a hangsúly egyértelműen a cselekményen van. Ez nem az a sorozat, ami kényelmesen végigvezet egy konfliktust egy egész szérián, itt egy részen belül is annyi minden történik, hogy csak győzzük kapkodni a fejünket, és néha egész váratlan irányba fordul a sztori. Egyet mondok, ebben a sorozatban senki sincs biztonságban, olyan nem várt halálesetek történnek, amik eléggé megemelik az ember szemöldökét. Ugyan nem olvastam az alapul szolgáló könyvtrilógiát (még), de ahogy látom eléggé elkanyarodott a történet tőle. A fanatikus rajongóknak talán ez nem tetszik, de szerintem kell ez, hogy ne legyen  kiszámítható a sztori.

A Cassiet alakító színésznő, Britt Robertson, talán a Derült égből család című sorozatból lehet ismerős, míg a nem-lehet-az-enyém szerelmét, Adamet, Thomas Dekker alakítja, aki nemrégiben John Connor volt a Sarah Connor Krónikáiban. Ha valaki látta az epikus Sellőmeséket (na most lebuktam, én bizony néztem...) az az ügyeletes gonosz/népszerű lányt is felismeri, Phoebe Tonkin formálja ugyanis meg, szerintem nem is annyira rosszul.

Jelenleg téli szünetet tart a sorozat, de legalább van idő felzárkózni míg január 5-én újra nem indul. Érdemes.

The Secret Circle
Csütörtökönként 9/8 C
The CW

TRAILER:

Aki egy ugrással leterít

Tudtátok, hogy a jaguár egy indián eredetű szó, és azt jelenti, hogy "aki egy ugrással leterít"? Csak úgy mondom...

Na de visszatérve a lényegre... Amikor a kezembe vettem ezt a könyvet, semmit sem tudtam róla, csak, hogy alakváltók vannak benne, meg, hogy a legkedvesebb barátosném polca ennek a sorozatnak a fellelhető összes részével van tele. Az Ő ajánlására olvastam bele a könyvbe. Most már az én könyvespolcom nagy százalékát is ez a sorozat foglalja el.

Nalini Singh azt hiszem olyan írónő, akit van szeret vagy utál az ember. A könyveiben a szereplők is ilyen sarkos érzelmek mentén operálnak. Talán ez is az oka, hogy ebben a történetben nincsen helye az embereknek. Mi ezeknél a karaktereknél sokkal kevésbé szélsőségesen érzünk. A Látomás világában a lények vagy nagyon hevesek vagy nagyon hidegek. A forró vérmérsékletet az alakváltók képviselik, akiket az ösztöneiken kívül az olyan értékek védelme irányít mindenek felett, mint a falka és a társ. Nem ismernek langymeleg szerelmet és szeretetet, mindent a legmagasabb hőfokon éreznek, ami néha talán már emberi mértékkel nézve túlzásnak is minősül. De hát ezek végtére is félig vadak, nem?

A másik oldalt a mentálok képviselik, akik fajfenntartásuk érdekében kiölték magukból az érzelmeket. Azt már az Equilibrium-ból (láttátok? az egyik kedvencem egyébként) is tudhatjuk, hogy a lélek ilyen mértékű megcsonkolása nem tartható fenn sokáig. Nekem mondjuk okozott is némi fejtörést ez az érzelemmentesség dolog, mert ugye az világos, hogy nem érezhetnek kötődést, szerelmet. De álláspontom szerint a becsvágy is érzelem, az pedig úgy tűnik minden mentálban benne van. Akor ez most hogy van? Ez legalább annyira zavaros, mint a minden mentált összekapcsoló  mentálháló, ami tulajdonképpen egy gigantikus internet a fejben, csak itt a hardver maga a mentál. Ez nagyon jól jön a sztorinak, mert itt aztán mindent meg lehet tenni, ami a cselekményt előreviszi és ki mondhatja meg, hogy na ilyesmi már aztán tényleg nincs!

Szóval adott a sorozat szlogenjét adó két faj. Hogyan lesz ebből szerelmi történet? Kitaláltátok! Végy egy alakváltót és egy mentált, akik semmiben sem hasonlítanak egymásra. Tegyél hozzá egy nagy adag olthatatlan vonzalmat, egy kis elháríthatatlannak tűnő akadályt, egy csipet gyilkossági nyomozást, némi kikerülhetetlen sorsszerű egymásnakrendeltetést és voilá, kész is a könyv. Spoiler? Nem hinném. Valljuk be, mindannyian a boldog befejezés miatt olvasunk románcokat, és igazság szerint a nagy szerelmi történetek majd mind egy forgatókönyv alapján zajlanak le. De én ezt is igénylem ettől a műfajtól. Az eredetiséget nem a történetvezetéstől várom, hanem a körítéstől, ami itt fokozottan érdekes. Az írónő nagy figyelmet fordít arra, hogy az alternatív világa realisztikus legyen a legapróbb részletekig. Ez a szépen felépített háttér kellően kompenzálja a néha már irreálisan szenvedélyes szerelmi szálat.

Különösen tetszik, hogy a rengeteg szereplőt ilyen szépen kézben tartja Ms. Singh. Figyeljünk nagyon a látszólagos mellékszereplőkre is, mert ugyan az adott történet főszereplői Vaughn, a jaguár, és Faith, a jövőbelátó mentál, de az ő érintkezésik a többi karakterrel még fontosak lesznek. Ezek a kis interakciók olyanok mint a karakter-trailerek, előrevetítik a sorozat következő részeit, mert ebben a világban bizony előbb-utóbb mindenki párra talál.

A sorozatnak nálunk eddig két része jelent meg, de külföldön már 10-nél tartunk, jövőre pedig már beígérték a 11. részt is! Alant látható a lista, de senkit se rémisszenek el a gyenge ponyvákhoz illő címek és borítók, ez nem az a kategória. Nem is értem az amerikai kiadó, mit gondolt? A magyar külcsín szerencsére igényesre sikeredett és jobban illik a könyvek színvonalához.

Látomás
(Visions of Heat)
Egy világ - két faj - állandó küzdelem sorozat
Egmont- Hungary Kiadó

A sorozat további részei:

• Vonzódás (Slave to Sensation)


• Látomás (Visions of Heat)


• Caressed by Ice


• Mine to possess


• Hostage to Pleasure


• Branded by Fire


• Blaze of Memory


• Bonds of Justice


• Play of Passion


• Kiss of Snow


• Tangle of Need (megjelenés előtt)

TRIVIA

Ha valaki végigolvasta a sorozatot, de még mindig nem volt elég a mentálokból meg az alakváltókból, akkor látogasson el az írónő honlapjára, ahol eredeti nyelven olvashat kivágott jeleneteket és könyvközi novellákat a jól ismert szereplőkkel.

Hófehérke sokadszorra

Ha már a Hófehérkénél tartunk nem állhatom meg, hogy ne számoljak be az egyik készülőben lévő másik feldolgozásról a mesehősnőről, aki láthatóan itt se lesz szende királykisasszony. Lásd poszter.

Twilight rajongók örülhetnek, mert a Hófehérke és a Vadász címszerepében Kristen Stewardot láthatják, aki az én elméletem szerint Steven Segal eltitkolt gyermeke lehet, mert hasonlóan gazdag arcmimikával van ellátva. Azonban tagadhatatlanul szép, annyira, hogy a Gonosz Királynő is féltékeny rá. Nem biztos, hogy valódi konkurencia, ugyanis Charlize Theron a bemutató alapján különösen gyönyörű mostoha lett és úgy tűnik a halálos kellektárát is bővítette a mérgezett gyümölcsökön és kozmetikai eszközökön túl. A férfi főszerep itt a vadászra hárul, akit a Thorból elhíresült Chris Hemsworth alakít majd. Hercegről nincs hírem, de Hófehérke talán beéri a vadász csókjával is.

Kis trivia a forgatásról. Kristen Steward nagyon beleélte magát a harcias hercegnő szerepbe, mert egy felvételen igencsak megütötte a vadász alakító Chris Hemswortht-öt, akinek nem kellett eljátszania, hogy fájt neki és ezután sminkes se kellett a monoklijához. Hogy merészelte megütni Odin fiát?!

A trailer egyébként vizuálisan igen kreatív feldolgozást ígér, csúcs különleges effektekkel. Nekem különösen tetszett a tükör megformálása.

Jó sztori, szép látvány, szép szereplők, mi kell még egy kellemes moziélményhez. Reméljük szépen összeáll majd.

Snow White and the Huntsman
Bemutató:
2012. június 1.

TRAILER:

Egyszer volt, hol nem volt

Mi lehet a legrosszabb sors, ami egy tündérmese szereplőjét érheti? Természetesen az, ha nincs boldog befejezése. És hol nincs mindig hepiend? Nálunk, a való világban. Ezzel szembesülnek a Once upon a time szereplői is, mikor a gonosz királynő elhatározza, hogy csakazértse engedi meg, hogy a herceg és a szerelme élvezhessék a boldogságukat, ezért szörnyű átkot bocsát rájuk és egy borzalmas helyre száműzi az egész mesevilágot (ez a hely Storybrook, Maine) és mindenkitől elveszi a boldog véget.

A mese szereplőivel tehát a való világban találkozhatunk újra, de ők már a hétköznapi polgárok életét élik az emlékeik nélkül, egy olyan városban, ahol megállt az idő. Az egyetlen, aki tudja mi történt velük, az a gonosz királynő, aki ennek megfelelően átvette az irányítást a város felett, annak teljhatalmú polgármestere lett.

Persze, mint minden varázslatban itt is van kiskapu. Egy valaki törheti csak meg az átkot, Hófehérke és a herceg (később a neve is kiderül, mert igen, a hercegnek van neve is) lánya, aki szintén semmit se sejt a tündérmesebeli életéről, sőt a való világbeliről se sokat, tekintve, hogy árvaként nőtt fel. Naná, mert a szülei éppen egy világ számára nem létező városban tengetik a napjaikat örökké fiatalon. Nem is akadt volna sose a nyomukra, ha nem jelenik meg az ajtajában egy fiú egy könyvvel, aki állítása szerint az ő születésekor örökbe adott gyermeke. Aki véletlenül éppen a gonosz királynő/gonosz polgármester nevelt fia. Bonyolult? Annyira nem, a történetet elég szépen bontják ki az írók, néhol a mesevilágban, néhol a való világban kalandozva tudhatunk meg egyre többet a szereplőkről.

Először féltem egy kicsit, hogy a mesevilágban játszódó történet túlságosan gyermeteg és diznis lesz, de mint kiderül ott sem fekete és fehér minden. A karakterekben és a sztoriban is több van, mint elsőre gondolnánk. Nekem különösen tetszett a meseszereplők átültetése a való világban, ahol ugyan senki sem emlékszik semmire korábbi énjéből, de valahogy mégis emlékeztetnek egykori önmagukra apróságok miatt. Szóval okosan és nem túl szájbarágósan oldották meg az átmenetet a két világ között, ami talán nem is különbözik annyira.

A sorozatot egyértelműen a női főszereplők viszik a hátukon, akik szerintem mind hitelesek. A Dr. House-ból ismert Jennifer Morrison szerethetően alakítja Hófehérke (a bájos Ginnifer Goodwin kelti életre) és a herceg gyermekét, aki a soha nem ismert gyermeke iránti szeretetből marad a városban, hogy fényt derítsen a rejtélyre. Lana Parilla pedig kitűnő gonosz királynő, nagyon élvezhetően utálhatóak a mesterkedései.

Engem elvarázsolt a sorozat, de azért kíváncsi leszek, hogy hogyan töltenek ki 22 epizódot. Bár a Lost írói biztos megoldják.

Once upon a time
Vasárnap 8/7 C
ABC

TRAILER:

Méghogy vámpírok nem léteznek?!

[caption id="attachment_153" align="alignleft" width="170" caption="Banyek, ez tényleg a Nicholas Cage!"][/caption]

Szerintem ez úgy lehet a vámpírokkal Hollywoodban, mint a földönkívüliekkel, hogy ők készítik a róluk szóló filmeket, hogy mikor igazából feltűnnek már senki se lepődjön meg. Tekintetbe véve a trendeket már közel járhatunk a coming-outhoz... Akkor tehát a horrorfilmekben igazi vámpírok alakítanak vámpírokat, mert nekik is kell valamit dolgozni, a színfalak mögött meg kinek tűnne fel, hogy véres pofával járkálnak fel-alá, legfeljebb megdicsérik a sminkmestert. Nem-e?

Egy-két álomgyárbeli élvonalbeli színészről máris fel röppent a pletyka, hogy hallhatatlanok. Kezdődött mindez Nicholas Cage e-bayre került képével, amit állítólag 1870-ben készítettek és egy a polgárháborúban elhunyt katonát ábrázol, aki tényleg meglehetősen hasonlít a színészre. A kép tulajdonosa szerint szó sincs fotosoppról, a fotó teljesen valódi és bizonyíték, hogy Nicholas Cage valóban vámpír és/vagy egyéb élőhalott. A kép komoly értéket képvisel, az eladó 1 millió dollárt kért érte, de Mr. Cagenek hajlandó lett volna 25% kedvezményt adni. Én a helyében megfontoltam volna az ajánlatot, biztos jól mutatna az áldozatainak sípcsontjai mellett egy klassz kis vintage keretben. Jól bele is illik az elméketbe a vérszívó filmgurukról, hiszen már játszott is vámpírt. A kétség azonban felütötte a fejét  többekben is, miszerint, Nicholas Cage-en azért némileg mutatkoztak az öregedés jelei mostanság. Ne tessék ám azt hinni, hogy ezzel megfogták a büszke tulajt. Erre is van magyarázat, konkrétan, hogy NC szándékosan megöregszik és kivonja magát a forgalomból, hogy aztán a világ másik pontján újra megfiatalodva újrakezdje az egészet. Teljesen nyilvánvaló, felesleges is volt kérdezni. Most már csak olyan országot kell találnia ahol senki sem látta a Con Airt. Burundi, talán? A képet egyébként azóta már eltávolították az e-bayről...

[caption id="attachment_154" align="alignleft" width="300" caption="Még a haja is hasonlít!"][/caption]

Nem sokkal az arizonai ördögfióka utána egy másik nagyágyúról is kiderült a sikerének titka. John Travoltáról is előhalásztak egy képet, ami 1860-ban készült és a tulajdonosa szerint kétség nem fér hozzá, hogy a színészt ábrázolja, hiszen ugyanolyan az álla is! Nála már nem egyértelmű a vámpírkórság, az eladó szerint inkább reinkarnálódott, de nem zárja ki az időutazás tényét sem. Ezt csak maga John tudhatja, aki ezzel a képpel nagy hibát követett el, mert a Grease-t szerintem még Burundiban is látták.

[caption id="attachment_155" align="alignright" width="300" caption="Most komolyan, mi a titka?"][/caption]

A harmadik hollywoodi sztárunk aki legyőzte az időt Keanu Reeves. Keanu annyira laza, hogy azzal se foglalkozik, hogy megöregítse magát, húsz éve tök ugyanúgy néz ki. Ejnye-ejnye, ezután már csak a Mátrixba lehet majd menekülnie. Egyébként róla nem kapható kép, de bizonyítékként van róla weboldal, ami egyértelművé teszi, hogy a hűvös hegyi szellőnek ez már a sokadik élete. A weblapon több bizonyíték is található aminek hitelességében senki sem kételkedhet.Nem tudni, hogy ő minek köszönheti a hallhatatlanságát, de tény, hogy az idő nem fog rajta. Nekem ő a legvalószínűbb vámpírjelöltem, és mit ad isten ő is volt már megigézve Drakula által a filmvásznon. Kezd összeállni a kép, nem?

Látható, hogy manapság már tényleg mindenkiről kiderülhet, hogy vámpír. Te is lehetsz, ehhez találtam egy két jó kis alkalmazást a neten. A True Blood alkalmazása rögtön átváltoztat, csak fel kell tölteni egy képet, vagy lewebkamerázni magad és már át is alakulhatsz.  Ha egyedül nem megy a feltámadás tölts fel egy képet a fangyourself.com oldala és várd, hogy valaki megharapjon. Tuti móka! Ha átalakultál küldj egy képet szívesen közzéteszem a legcsinibb vérszívókat!

Az éj leple alatt

Elég nehezen tudtam összeszedni a gondolataimat Rob Thurman Éjvilág című könyvének elolvasása után. Egy dolgot biztosan tudok, hogy tetszett, de elég furcsa egy könyv. Leginkább a stílusa volt az, ami először kicsit elvette a kedvem az olvasástól. Úgy éreztem hatásvadász módon indul, néha olyan felesleges szóvirágokba, vagy néha szókertekbe borul, hogy oldalakon keresztül teljesen elvesztjük a fonalat. A cselekmény szerintem háttérbe szorul a könyv első harmadában és felülkerekedik a felesleges szócséplés. Meg kell mondjam ezt a részt erőltettem, hogy el tudjam olvasni, de a végére érve úgy éreztem megérte.

A főszereplőnk Cal, aki félig ember félig Grendel. Ők a testvérével legalábbis így hívják azt a szörnykasztot, ahonnan származik. Igen, bevallottam a Beowulf-ból kölcsönözték a nevet a fizikai hasonlóságok alapján. Szóval Cal egy hibrid, akit üldöznek a rokonai, de nem tudja miért. Az egyetlen biztos pontja a féltestvére Niko (aki ugyan teljesen ember, de sokkal halálosabb, mint bármilyen természetfeletti veszedelem), meg a néha túlzottan szarkasztikus stílusa. Cal olyan, mintha a tinédzser unokaöcsédet kellene hallgatnod egész nap. Bírod a srácot, jó a humora, de hosszú távon kicsit idegesítő. Mindezek ellenére én megszerettem Calt, és a nyers modorát a káromkodásával és a beszólásaival együtt is.

Szóval ami a cselekményt illeti, az kevéssé bontakozik ki a könyv nagyjából feléig, de azért az eleje sem marad eseménytelen. Megismerhetünk egy csomó olyan lényt, amik nem olyan általánosan fordulna elő fantasy regényekben, és ha igen, itt akkor is új megvilágításba kerülnek. A koboldok itt hatalmasak, a trollok ocsmányabbak, mint hinnénk, a vámpírok nem isznak vért, a faunok meg autókat adnak el. Semmi sem olyan amit megszoktunk, és emiatt lesz a könyv eredeti.

A végére mégiscsak sikerült megfogalmaznom azt, hogy miért találtam olyan furcsának Cal stílusát. Azt hiszem megszoktam, hogy női perspektívából, nőknek szóló könyveket olvasok, mivelhogy azért szeretem, ha az olvasmányaimban van némi romantika, és ezt általában az ilyenmód írott könyvek tudják megadni. Cal férfi, nagyon is, és férfimód beszél és gondolkodik. Azért volt akkora sokk, hogy Rob Thurman valójában nő! Akkor pedig dupla tisztelet, hogy sikerült ilyen hiteles férfikaraktert alkotnia. Azt nem tudom eldönteni, hogy férfi vagy női közönségnek íródott-e inkább, de gondolom pont ez amiatt mindkét nem élvezheti.

A könyv hazájában már a hatodik kötetnél tart, amiben Niko és Cal különböző kalandokra kísérhetjük el Az első kötet is elég szépen lezárt sztori, kerek egészet alkot, de azért apró elvarratlan szálakkal kíváncsivá tesz a folytatásra.

Éjvilág
(Nightlife)
Cal Leandros sorozat
Tuan Kiadó

A sorozat további részei:

• Éjvilág (Nightlife)


• Holdvilág (Moonshine)


• Madhouse


• Deathwish


• Roadkill


• Blackout

TRIVIA

Az Éjvilág magyar kiadását gyakorlatilag a rajongók mentették meg. Az első kötet után érdeklődés hiányában nem tervezték kiadni a második részt, de a rajongók a blogokon keresztül terjesztették a hírt és gondolom sikerrel jártak, mert a kiadónál már kapható a második rész is. Szóval csak így tovább, és akkor hamarosan jön a harmadik is! Nézzétek meg a kezdeményező blogját is.